szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt mondja, a kollaborációt és az árulást nem tűri. Azzal nem számolt, milyen mélyen érnek el a Fidesz csápjai az ellenzékbe.

Keményen nekiment saját párttársának Botka László miniszterelnök-jelölt a 168 Órának adott interjúban. A lap csütörtökön jelenik meg, de az interjú szemléjét már lehozták az internetes oldalukon. Botka azt mondta, az árulást és a Fidesszel való kollaborációt nem tűri a pártban, ez ellen tűzzel-vassal fog harcolni. Az interjúban Molnár Zsoltot nevezi meg – ő volt az, aki a Sztárklikkben írt arról, Gyurcsány Ferencnek a parlamentben a helye –, szerinte ha valamit a párt közösen eldönt, akkor azt

"árulás egy hónappal később a sajtóban kritizálni."

Karaktergyilkosságnak érzi azt a felvetést is, hogy felvetették, mondjon le a polgármesterségről. Azt mondja, a hír mögött akár egyes párttársai is állhatnak. Botka úgy érzékeli, korábban létezett egy forgatókönyv arra, hogy lehetne ismét Gyurcsány Ferenc az ellenzék vezére, de ezt ő felrúgta. Arra, hogy érdemben nem mozdul az MSZP támogatottsága, azt mondja, a kutatások szerint csak lassú változásra van esély.

Fékek és ellensúlyok

Botka azt is mondja, választási szövetségbe hívja az ellenzéki pártokat, de azzal nem számolt eddig, "milyen mélyen érnek bele a Fidesz csápjai az ellenzékbe".

"Nemcsak azokról beszélek, néhányan lehetnek csak, akik a Fidesz jól fizetett haszonélvezői és beépített emberei, hanem azokról a jószándékú balekokról is, akik nem veszik észre, hogy amit tesznek, az kizárólag a Fidesz hatalomban tartását segíti."

A szemle szerint itt azokra gondol, akik háromféle új pólust akarnak csinálni a demokratikus oldalon, de az nem derül ki, hogy kit hova sorol a balek-beépített ember vonalon. Botka azt mondja, nincs szükség az Együtt–LMP–Párbeszéd formálódó szövetségére, szerinte a kispártok csak játszadoznak, "pillanatnyi érdekeik szerint változtatják az álláspontjukat".

Rákérdeztünk Botka Lászlónál, hogy a "tűzzel-vassal harcolás" pontosan mit jelent. Botka külföldön van, nevében Kerényi György kommunikációs igazgató azt mondta, Botka árulásnak tartja Molnár Zsolt politizálását, ennek megfelelően lép fel, de erről még nem akar többet mondani. Botka állításaival kapcsolatban megkerestük Molnár Zsoltot is, amint reagál, a cikket frissítjük.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!