szerző:
hvg.hu

Legalábbis a Demokrata főszerkesztője, Bencsik András szerint.

A szovjetbarát rendszerrel megbékélt újságíróból lett nemzeti hetilap-szerkesztő az Echo Tv-ben summázta véleményét a címben említett két lap olvasóiról (leszámítva a profikat, akiknek kínos kötelessége, hogy a néhány megmaradt kormányfüggetlen lap tartalmait nyomják le a torkukon). Eszerint tehát ők

egy agyilag és lelkileg sérült réteg döntő részben.

Írta a 444.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Fegyveres rablás a belvárosban: pénzváltót pakolhattak ki

Fegyveres rablás a belvárosban: pénzváltót pakolhattak ki

Megvan a Fortnite és a PUBG méltó kihívója? Új játék jön a telefonokra, és nem akárkitől

Megvan a Fortnite és a PUBG méltó kihívója? Új játék jön a telefonokra, és nem akárkitől

Vissza a nyolcvanas évekbe: közös koncertet ad az ETA és a Kretens

Vissza a nyolcvanas évekbe: közös koncertet ad az ETA és a Kretens

Bosszúból feljelentette volt élettársát, de ő húzta a rövidebbet

Bosszúból feljelentette volt élettársát, de ő húzta a rövidebbet

EU: A kormány ne politikai döntést hozzon Gruevszki-ügyben!

EU: A kormány ne politikai döntést hozzon Gruevszki-ügyben!

Közbelépett az EU, nem egyesülhet a Siemens és az Alstom

Közbelépett az EU, nem egyesülhet a Siemens és az Alstom