szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Simicskáék jogászai a hírek szerint már dolgoznak a feljelentés előkészítésén, miután a belső vizsgálatnál állítólag nem találtak meg egy fontos láncszemet a Fidesz 2010-es plakátkampányával kapcsolatban.

Büntetőfeljelentésre készül a Hír TV, amiért a belső vizsgálat során eddig nem találták nyomát annak, hogy kiszámlázták volna a Fidesznek a hirdetésszervezésen keresztül megrendelt köztéri reklámok költségeit 2010-ben – írja a 24.hu.

Puskár Anett, a Mahir tanácsadója a lapnak elmondta, hogy a Hír TV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt. 2010-ben kizárólagos ügynökségként szerződött a Fidesz kampányának lebonyolítására. A Hír TV mostani vezetősége átvizsgálta a 2010-es dokumentumokat, és komoly szabálytalanságokat talált, amelyek az akkori vezetők felelősségét is felvetik – tette hozzá.

A Hír TV Zrt. ügynökségként például a Mahir Citypostert bízta meg a Fidesz közterületi kampányának lebonyolításával, de most nagyon úgy tűnik, hogy a 2010-es kampányban semmilyen közterületi költést nem számlázott tovább a Fidesznek – magyarázta Puskár Anett, aki szerint a jogászaik már dolgoznak a büntetőfeljelentés előkészítésén.

A 24.hu megkereste az ügyben Simicska Lajost is, aki azt mondta: ha tényleg voltak szabálytalanságok, azért az akkori tényleges tulajdonosok és vezetők felelnek szerinte. Az üzletember azzal érvelt: a társaság ügyeit a tényleges tulajdonos intézte akkor, ezért felelősek minden esetleges szabálytalanságért vagy törvénytelenségért a cég tényleges irányítói. Ha valakinek van opciós joga egy cégben, ez még nem jelenti azt, hogy ténylegesen irányítja is – mondta még.

A cikkben emlékeztetnek, hogy a kérdéses évben 2010-ben javában tartott még Orbán Viktor és Simicska Lajos barátsága.

A Fidesz plakátjait a Hír TV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt. megrendelésére a Mahir Cityposter Kft. intézte további alvállalkozók bevonásával. A Mahir Cityposter Simicska reklámcége volt akkor is, és az ma is, a Hír TV Hirdetésszervező Zrt. viszont csak 2015-ben került teljes egészében a milliárdoshoz, azután, hogy összeveszett Orbán Viktorral. Előtte opciós joggal rendelkező kisebbségi tulajdonos volt a cégben.

A Hír TV tulajdonjoga a Magyar Nemzetet kiadó céghez hasonlóan egészen a G-napként emlegetett szakításig a Pro-Aurum Zrt. és Liszkay Gábor között oszlott meg. Liszkay Gábor most a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mediaworks-öt vezeti.

A Fidesz a 2010-es választási kampány ideje alatt legalább 10200 köztéri reklámon hirdette magát, és ezzel jóformán annyi plakátja és citylight-ja volt, mint választáson induló többi pártnak összesen. Mégis fele akkora plakátköltséget jelentett le a kampányköltéseket vizsgáló Állami Számvevőszéknek, mint az MSZP vagy a Jobbik.

24.hu írta meg korábban, hogy a Mahir Cityposter eleve nagyon nyomott áron, bruttó 98 millió forint értékben számlázta le a listaáron milliárdokat érő plakátkampányt a Hír TV cégének. A Fidesz számvevőszéknek küldött elszámolásában viszont már csak 35,6 millió forintos plakátköltség szerepelt. 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!