Felszerelésért úszott be egy fiatal horgász a tóba, megfulladt

A kőszegi Csónakázó-tóban történt a több szempontból is tragikus eset.

  • hvg.hu hvg.hu
Felszerelésért úszott be egy fiatal horgász a tóba, megfulladt

Vízbe fulladt egy horgász hétfő délután a kőszegi Csónakázó-tóban – adta hírül a Nyugat.hu helyi hírportál. A tavon tilos az úszás, sőt a csónakázás is, a horgász – szemtanúk szerint – azért úszott be mégis, hogy kimentse a tó közepére repült etetőjét.

Egy szemtanú a lapnak azt mondta, próbálta lebeszélni a harmincas éveiben járó férfit, hogy beússzon a horgászeszköz miatt, mert a tóban nem véletlenül tilos az úszás.

"A közepe nagyon mély és hideg is, a szélén meg ki tudja, mennyire iszapos. Többször is elmondtam, hogy ne menjen be érte, nem ér annyit egy 500 forintos sz*r. Már el is feledkeztem róla, amikor észrevettem, hogy félmeztelenül áll a tó szélén. Odakiáltottam neki, hogy ne menj be érte, de nem hallgatott rám” – idézte fel a horgász.

Néhány perccel később a bajba jutott férfi már a tó közepén kapálózott, majd elmerült. A szemtanú azt mondta, hogy nem mert utánamenni, féltette az életét, várja a családja otthon.

A lapnak más szemtanúk azt mondták, hogy azt hitték, a horgász csak bohóckodik, úgy tesz, mintha nem tudna úszni. Mire rájöttek, hogy nem tréfáról van szó, már késő volt.

Végül csónakkal vitték ki a partra a horgász testét, újraélesztésére már nem volt esély.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.