A Momentum azt írja javaslatában, hogy a választási rendszernek elő kell segítenie egy konszenzusra épülő demokratikus rendszer létrejöttét. Azt írják:

„Egy ilyen szisztéma arányos választási metódust igényel”.

Világos beszéd, lássuk az ajánlatukat! A párt javaslatában szereplő szisztéma lényegében megegyezik az előző magyar választási rendszerrel (az apró különbségekre még visszatérünk). Azzal a rendszerrel, ami aránytalan volt. A Momentum szerint viszont még mindig „arányosabb”, mint a mostani. Az ilyen fokozás választási rendszereknél értelmetlen, a Momentum javaslatában szereplő szisztéma a következő pontok miatt mégis „arányosabbnak” látszik, mint a mai:

• Növeli a listáról bejutó képviselők arányát az egyéni képviselők kárára.
• Töredékszavazatot csak a vesztes jelöltek után számol az egyéni körzetekben.
• Visszaállítja a kétfordulós rendszert az egyéni kerületekben.

A Momentum ezekre a változtatásokra hivatkozva állítja, hogy az ő rendszere arányosabb eredményeket hoz majd, mint a mai szisztéma. Hihetőnek tűnik, de ahogy mondják, a puding próbája az evés. Akkor tudnánk állításukat ellenőrizni, ha az általuk írt feltételek mellett rendeznének meg pár választást. Erre pedig nincs semmi esély. Így marad ellenőrzési lehetőségnek, hogy összehasonlíthatjuk a rendszerváltás utáni voksolásokkal, ugyanis a Momentum rendszere kísértetiesen hasonlít az előző választási szisztémára, és abban hat választást is tartottak.

Fekete-Győr András

Fazekas István

Arányosság és aránytalanság

1994-ben a szocialista párt kevesebb mint egyharmadnyi szavazattal kapta meg a mandátumok több mint felét! Úgy kerülhetett egyedül, a koalíciókötés kényszere nélkül hatalomra, hogy a szavazók több mint kétharmada nem is rá szavazott! 2014-ben a Fidesz arcpirító módon kapott kétharmadnyi mandátumot, holott a voksok felét sem szerezte meg. Csakhogy a Fidesz mandátumaránya akkor 1,49-szorosa volt a szavazati arányának, egyszerűbben fogalmazva 1%-nyi voksra a Fidesz 1,49%-nyi képviselői helyet kapott. 1994-ben az MSZP-nek 1%-nyi szavazatra 1,64%-nyi mandátumot osztottak.

Az 1994-es eredmény aránytalanabb, mint a 2014-es. Hogyan lehetett volna a korábbi rendszer arányosabb, mint a mai? Sehogy.

Pedig a logika alapján annak kellett volna lennie. Magasabb volt a listás képviselők aránya, nagyobb volt a töredékszavazatoknak az aránytalanságokat kiegyenlítő hatása, és két fordulót tartottak. Ugyanezen elméleti okoskodás alapján lehetne azt állítani, hogy a Momentum rendszere „arányosabb”, mint a mai. Azonban az adatok cáfolják, hogy az elmélet elegendő lenne a kérdés eldöntéséhez. Ugyanezek az adatok bizonyítják, hogy egy „arányosabbnak” tűnő választási rendszer simán produkálhat aránytalanabb eredményeket, mint a jelenlegi.

Kicsit azért változtatnának a régin

Utaltunk rá, hogy a Momentum két különbséggel hozná vissza a korábbi rendszert. Az előző szisztémában 54,4% volt a listás képviselők aránya, a Momentum ezt 64,82%-ra emelné, ami nehezebbé teszi, hogy egy párt egyedül kétharmados többséget kapjon a parlamentben. De nem teszi lehetetlenné!

A kétharmad a mostani rendszerben sem egyszerű. Még akkor sem, ha a Fidesznek legutóbb 44,87% vokssal összejött. Aránytalan rendszerekben ugyanis nem az dönt a győztes párt mandátumarányáról, hogy mi a szavazati aránya, hanem az, hogy mekkora az előnye a második helyezett párttal szemben. A Fidesz 2014-ben listán közel húsz, egyéniben több mint 17 százalékpontot vert a baloldalra. Összehasonlításképpen az Egyesült Királyságban idén a győztes Konzervatívok és a második Munkáspárt között 2,4 százalékpont volt a különbség.

A Fidesz 2014-ben brutális előnnyel nyert, mégis épphogy csak meglett a kétharmada. A párt 133 képviselői helyet kapott, 132 már kevés lett volna a kétharmadhoz. Tehát egyetlen árva mandátumon múlott, és ehhez kellett némi plusz segítség is, például egy csaló mátrix formájában, ami megajándékozta plusz egy hellyel a kormánypártot (azzal a hellyel, amit az LMP-től vett el).

A Momentum javaslata így nem jelent lényeges javulást a jelenlegi helyzethez képest. Kétségtelenül valószínűbbé teszi, hogy a győztes mandátumaránya ne szálljon el túlságosan, azonban az ő rendszerükben is tetszőleges szavazati aránnyal hatalomra lehet kerülni. Igen, a voksok kisebbségével is! Ebben az esetben nekünk választóknak pusztán részletkérdés, hogy 53, vagy 61%-os mandátumaránnyal uralkodik rajtunk az a párt, amelyet a többség helyett a kisebbség támogatott a választáson.

A másik különbség a Momentum javaslatában a második forduló szabályozása. A korábbi választási rendszerben minden jelölt, aki az első menetben megszerezte a voksok 15%-át, bekerült a másodikba, illetve ha nem volt három ilyen jelölt, akkor automatikusan az első három jutott be. A Momentum ezzel szemben azt mondja: csak az első kettő jusson be.

Ez valóban érdemi előrelépés lenne, hiszen az egyéni körzetekben csak akkor lehetne valaki képviselő, ha ott megszerzi a szavazatok több mint 50%-át. A kétfordulós választás azonban semmiképpen nem jelenti a szavazói akarat érvényesülését. Ugyanis a győztes a szavazattöbbsége ellenére sem fogja megszerezni a voksok 100%-át, viszont megkapja a kiosztható mandátumok 100%-át, például 51%-os támogatással. Miközben a többi jelölt, például 49%-nyi szavazattal nem kap semmit.

Éppen ezeket a jónak látszó elemeket lehet pártok közötti alkukkal kivenni a rendszerből. Hasonló dolog történt 1989-ben. Akkor az eredeti javaslat szerint a listás képviselők aránya 59,36% lett volna (majdnem annyi, mint most a Momentumnál), de a Németh-kormány az utolsó pillanatban változtatott, így lett végül 5 százalékponttal alacsonyabb a listás helyek aránya. A második forduló eredeti szabályozása 1989-ben tökéletesen megegyezett a Momentum mostani javaslatával: csak két jelölt mehessen tovább. Az MSZMP azonban a saját érdekét féltve végül változtatott, és olyan rendszert javasolt, hogy mindenképpen hárman kerüljenek a második menetbe. (Ennyit arról, hogy az előző választási rendszer az összes párt konszenzusán alapult …)

Márpedig ha kettőnél több jelölt van a második fordulóban, akkor az a választó szempontjából szinte megkülönbözhetetlen az egyfordulós rendszertől.

Fazekas István

Vegyes rendszer is lehetne arányos

A Momentum mást mond és mást tesz. A Magyar Nemzetben megjelent interjúban Fekete-Győr András ezt nyilatkozta:

„Azzal jogilag nem értünk egyet, hogy a választás teljesen arányos legyen.”

Most viszont azt ígérik „arányosítanak”, miközben aránytalan rendszert javasolnak. A Momentum javaslata szakszerű, hozzáértésről tanúskodik. Ugyanakkor azzal indokolja az aránytalanságot, hogy fontosnak tartja az egyéni képviselőket, ezért vegyes rendszert javasol, szembeállítva azt a tisztán listás szisztémával.

Csakhogy vegyes rendszer is lehet arányos. Ilyet alkalmaznak Németországban és Új-Zélandon, ahol pontosan ugyanúgy szavaznak a választópolgárok, mint mi a jelenlegi egyfordulós rendszerben, csak éppen a parlamenti helyeket a szavazói akarat alapján osztják el. A Momentum javaslatának profizmusa alapján nehéz elképzelni, hogy erről ők ne tudnának. Ha viszont szóba hoznák, azzal semmissé tennék minden érvüket a saját javaslatuk mellett. Nem tudni, hogy tudatlanságból, vagy szándékosan, de az biztos, hogy a Momentum mélyen hallgat a vegyes és arányos rendszerekről.

Az aránytalan rendszer a politikusoknak jó, hiszen olyan hatalomhoz juthatnak általa, amire nem kaptak felhatalmazást a választóktól. Többet nyernek, mint amennyiért meg kell dolgozniuk. Ugyanakkor a politikai elit is hallja a nép hangját: legyen arányos a rendszer, hogy mi, a választók dönthessünk saját és közös ügyeinkről. A megoldás politikusok számára egyszerű: javasolj aránytalan rendszert, de mondd róla, hogy arányos, vagy legalábbis, hogy „arányosabb”, és akkor támogatni fognak.

Egészen addig, amíg a valóság szembe nem jön egy olyan aránytalan választási eredmény formájában, amilyen az 1994-es volt.

(A cikk eredeti változatát és megannyi választási rendszer képletét az Elektor.hu oldalán olvashatják)