Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A plakátok azonban árulkodnak – írja drámai felütéssel keddi számában a Lokál. A bulvár propagandalap összehasonlította a Jobbik korábbi hirdetéseit az augusztus elején megjelent Európával az európai bérekért plakátokkal, és arra jutott, hogy az „óarany színvilág” mellett az Arial Narrow Italic Bold betűtípushoz hasonlító, de „vélhetően saját ízlésre formált karakterkészlet” is a Jobbik–Simicska-összeborulást bizonyítja.
A Lokál állítja, a béruniós plakátok a Jobbik augusztus 20-ai rendezvényén már úgy jelentek meg, hogy a molinókon rajta volt a párt logója.
A hasonlóságokat külön ábrán is szemléltették, amin egyébként nem látszik, hogy ez valóban így volt-e. Az viszont igen, hogy a leleplezőnek szánt illusztrációhoz az M1 híradójából vettek screenshotot, legalábbis az egyik kép alsó feliratozása erre utal.
Mindezt első oldalon hozza a bulvárlap – a Jobbik–Simicska-kapcsolat boncolgatása még a címlapon beharangozott újabb Hajdú Péter-sztorit is megelőzi („Nem mesélnek Kata új párjáról a gyerekek”).
Az újság által megszólaltatott szakértő (aki érthetetlen módon nem Deák Dániel, a TV2, az Echo TV, a közmédia stb. kedvenc elemzője, hanem Perlaky-Papp József PR-stratéga) elmondta, nagyon gyakori, hogy egy-egy kampány során a különböző plakátok hasonló betűtípussal és színvilággal dolgoznak!
Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gifeket, videókat.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.