Nagyotmondáson kapták Varga Mihályt

Az ígéretekkel ellentétben nem építették ki az elektromos autók gyorstöltő hálózatát az országban - hívja fel a figyelmet az ellenzéki Párbeszéd.

  • hvg.hu hvg.hu
Nagyotmondáson kapták Varga Mihályt

A Párbeszéd írásbeli kérdéssel fordult Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez a kormány által még 2015-ben beígért villámtöltők ügyében. A párt szerint a jelenlegi helyzet azért is aggasztó, mert az elektromos autók elterjedésének előfeltétele egy országosan kiépült gyorstöltő hálózat.

Varga Mihály még 2015-ben jelentette be, hogy a Jedlik Ányos Terv részeként 7millárd forintot különítettek el 150 db villámtöltő berendezésre,  amelyeket elsősorban az autópályák mentén valamint a megyei jogú városokban kíván elhelyezni a kormány, hogy az országban mielőbb autózni lehessen ilyen járművekkel is.

A kormány által 2015-ben bejelentett intézkedés üdvözlendő volt, ám sajnos az ígéretből nem lett semmi. Töltőállomások létesültek ugyan, ám gyorstöltők alig, márpedig a hosszabb távú elektromos autózásnak elengedhetetlen kelléke a gyorstöltés - állapítja meg a Párbeszéd elnökségi tagja, V. Naszály Márta

Az ellenzéki párt szerint nem kérdés, hogy jövőnk a környezettudatos közlekedési módokban is rejlik, elsősorban  a közösségi közlekedés fejlesztése, továbbá a fosszilis alapú egyéni közlekedés (benzines autók) visszaszorulása mellett az elektromos autók terjedése a jó irány. A Párbeszéd szerint ezért 30-50 db jól elhelyezett gyorstöltő állomás létesítésére mielőbb szükség lenne annak érdekében, hogy az elektromos autózás valódi alternatíva lehessen Magyarországon is.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.