Gulyásék nem aggódnak a Fidesz támogatottsága miatt, nem halasztják el a választást – élőben a kormányinfó
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
A párt szerint nem működik jól a magyar közigazgatás, a problémák orvoslására az észteknél már kipróbált és működő megoldásokat vennék át.
Konferenciát tartott csütörtökön a Momentum Mozgalom az e-közigazgatás hazai lehetőségeiről. A rendezvényen részt vett Marina Kaljurand, volt észt külügyminiszter is.
Elhangzott, hogy Észtország a GDP 2%-át - a teljes honvédelmi költségvetését – spórolja meg a digitális aláírással, illetve felidézték, hogy a balti országban 2005-ben bevezették az elektronikus szavazást, 2008-ban az elektronikus egészségügyi ellárást, 2014-ben pedig az e-állampolgárságot.
A konferencia keretében bemutatták a Momentum által javasolt főbb fejlesztési területeket:
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
Több mint egy évig tartott a tárgyalás, az ítélet nem jogerős.
A kiskereskedelmi különadó ügye halad a bíróság felé.
A HVG által megkérdezett infektológus szerint nem kell rettegni.
Építő és aknamentesítő egységek érkeznek a kurszki régióba.