Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A lányokat kényszerítették a szexre, drogokat adtak nekik, a pénzüket elvették.
A rendőrség szerint megalapozottan gyanúsíthatók kerítéssel, gyermekprostitúció kihasználásával és kóros szenvedélykeltéssel.
A Nemzeti Nyomozó Iroda a novajidrányi H. Zs. és Ó. T. ellen indított eljárást, akik a rendelkezésre álló adatok szerint 2016 tavaszától gyermekvédelmi intézetben élő kiskorú lányokat anyagi haszonszerzés céljából Szlovákiába szállítottak, ahol fenyegetéssel és bántalmazással prostitúciós tevékenység folytatására kényszerítették őket.
A 36 éves férfi és 28 éves nő közvetlenül megteremtette annak lehetőségét, hogy a fiatalkorúak külföldiekkel anyagi ellenszolgáltatásért létesítsenek nemi kapcsolatot. Az ezért kapott összegeket a lányoktól elvették, majd abból fedezték saját magyarországi életvitelüket.
A gyanúsítottak több alkalommal kábító hatású anyagot adtak át a fiataloknak, illetve ilyen szerekkel töltött cigaretták elszívására kényszerítették őket, így a lányok erősen bódult állapotba kerültek.
H. Zs.-t és Ó. T.-t szerdán, Miskolc belvárosában fogták el, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket. Előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.