25 kutyát kínzott egyszerre: idegenek etették a láncra vert szerencsétleneket

Egy lajosmizsei tanyán folyt az állatkínzás, a láncon tartott kutyák nyakörvei elkezdtek belenőni a testükbe. Az ügyészség vádat emelt, kérdés, hogy a 35 éves vádlott megússza-e a enyhe büntetéssel, ahogy sok más állatkínzásért már elítélt társa.

  • hvg.hu hvg.hu
25 kutyát kínzott egyszerre: idegenek etették a láncra vert szerencsétleneket

2015 júliusa és 2016 januárja között változó létszámban, de egyszerre legalább 25 keverék kutyát tartott lajosmizsei tanyáján egy 35 éves kecskeméti férfi – közölte a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség. A férfi az állatokat teljesen elhanyagolta, miközben mindössze 2 méter hosszú láncon tartotta őket. Így mozogni alig tudtak, a nyakörvek szabályosan belenőttek a nyakukba.

A vádirat szerint a vádlott csak ritkán, alkalmanként jelent meg a tanyán, így az állatok megfelelő etetéséről és itatásáról sem gondoskodott, ahogy oltva, a betegek kezelve sem voltak. Házuk, búvóhelyük nem volt, így az időjárás viszontagságai elől nem tudtak zárt helyre elbújni.

A kutyák állapotát, éhezését és szomjazását a közlemény szerint "kívülálló személyek" észlelték, illetve állatvédő szervezetek jártak rendszeresen a tanyára, hogy etessék és itassák az ebeket. Ezért nem pusztultak el végül az állatok, ugyanakkor a folyamatos szomjazás az ügyészség szerint különös szenvedést okozott, és az állatok pusztulását okozhatták volna a körülmények.

Ráadásul a hatóságok többször is felszólították, hogy változtasson a kutyákkal való bánásmódján, de a férfi erre nem volt hajlandó, sem az illetékes polgármesteri hivatallal, sem az állatvédő szervezettel nem vette fel a kapcsolatot. Végül egy állatvédő szervezet munkatársai 2016. január 21-én a tanyán lévő kutyákat elszállították.

Az ügy mostanra zárult vádemeléssel, a szabadlábon védekező vádlottat több állatnak különös szenvedést okozva elkövetett állatkínzás bűntettével vádolják. A bűnössége kérdésében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

MTI / Krizsán Csaba