Ruttner György nem dolgozhat ügyvédként

A Kúria szerdán döntött az egykori sztárügyvéd sorsáról.

  • MTI MTI
Ruttner György nem dolgozhat ügyvédként

A Kúria szerdai döntése után már biztosnak tűnik, hogy véget ért Ruttner György ügyvédi pályafutása; a sztárügyvédet egy 2003-as eset miatt kizárták a köztestületből, és a döntést a legfelső bírói fórum is helyben hagyta – írta a Magyar Nemzet csütörtökön.

A korábban több ismert embert képviselő ügyvéd tizennégy évvel ezelőtt egy ügyfele megbízásából külföldi örökséget hajtott be, és annak első részletét el is juttatta a jogosulthoz, a második részlet azonban nála maradt. A jogász arra hivatkozott, hogy a kanadai pénzintézettől érkező banki csekk címzettje az irodája volt, semmi nem utalt arra, hogy az összeget ügyfelének küldték, így azt gondolta, hogy az munkadíj gyanánt érkezett.

Az ügyfél lánya panaszt tett a Budapesti Ügyvédi Kamaránál, amely fegyelmi eljárást indított, és első fokon felfüggesztett kizárást szabott ki. Ezt a Magyar Ügyvédi Kamara másodfokon kizárásra változtatta. Ruttner György a döntést a közigazgatási bíróságon támadta meg, de az a Magyar Ügyvédi Kamarának adott igazat. Ekkor kérte az ügyvéd a Kúria felülvizsgálati eljárását, amely szerdán szintén a kamara javára döntött, fenntartva a közigazgatási bírósági ítélet hatályát – írta a lap.

Ruttner György nem kommentálta a döntést.

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint

Lassú víz partot mos – talán ez a mondás írja le a legpontosabban, mi történik, amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett. A botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de hiába: az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni. A HVG a közelmúlt botrányos ügyeiről kérdezte az illetékes szerveket.