szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Külügyminisztérium szerint jól tette a Los-Angeles-i magyar főkonzulátus munkatársa, hogy felszólalt a Berkeley egyetemen, amikor ott meghívottként a volt oktatási miniszter beszélt.

Mint írtuk, Magyar Bálint a kaliforniai egyetemen a lengyel és magyar politikai helyzetet elemezte, meghívott előadóként. Egyszer csak szót kért a közönség soraiból egy magyar diplomata, és elkezdte sorolni az SZDSZ és Magyar politikai "bűneit": nem szavazták meg a kettős állampolgársági törvényt, az SZDSZ-t pedig korrupt pártnak nevezte. A beszélgetést moderáló politológus arról érdeklődött, mi a kérdése, Magyar pedig megpróbált közbeszólni, de a diplomata nem állt le.

A külügyminisztérium vasárnap reagált az történtekre, ebben kiemelték, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter egyik leghatározottabb elvárása és utasítása a magyar diplomatákkal szemben, hogy ilyen esetekben az emberei „védjék meg az ilyen támadásokkal szemben” Magyarországot.  

„Az országgal szembeni méltatlan támadásokkal szemben fel kell lépni, még akkor is, ha azt egy másik magyar állampolgár teszi külföldön” - nyilatkozta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kommunikációért és parlamenti kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

Menczer Tamás elmondta, Magyar Bálint hazugságokat mondott az Amerikai Egyesült Államokban Magyarországról, a magyar kormányról, a Los-Angeles-i magyar főkonzulátus munkatársa, magyar diplomata pedig jól tette, hogy felszólalt az elhangzott hazugságokkal szemben, és megvédte Magyarországot.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!