Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Bár a legtöbb iskolában legfeljebb három nap hiányzást igazolhatnak a szülők, vannak intézmények, ahol akár 15-öt is.
Az RTL Klub Híradója egy olyan pomázi iskolát mutatott be, ahol ez a helyzet: az intézmény házirendjét ennek érdekében megváltoztatták.
A módosítást sok szülő és az egyik helybeli háziorvos is üdvözölte, aki nemrég a Facebookon írt arról, hogy kisebb betegségek, például megfázás miatt rengeteg igazolást kell írnia, a papírmunka pedig az igazán beteg gyerekektől vesz el időt.
A riport szerint a Házi Gyermekorvosok Egyesülete már régóta szorgalmazza, hogy a mostani gyakorlat, azaz a három nap helyett 15 nap óvodai és iskolai hiányzást igazolhasson a szülő a gyereknek. Ennek nyomán a Híradó megkereste az ügyben Emberi Erőforrások Minisztériumát.
Onnan azt a választ kapták, hogy az egyesület még nem fordult hozzájuk, és bár a bevált gyakorlat három nap, nem tiltja jogszabály, hogy az iskolák házirendjében meghatározott módon ennél többet igazolhassanak a szülők.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira. A jövőben öt évig rejtve maradhat az is, hogy mennyit költöttek Sulyok Tamás államfő vagy a legfőbb ügyész látogatásaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.