Elrontották, mégis felavatták az aradi vértanúk csepeli emléktábláját – fotó

Két pontatlan évszám is található az aradi vértanúk új emléktábláján Csepelen – fedezték fel többen.

  • hvg.hu hvg.hu
Elrontották, mégis felavatták az aradi vértanúk csepeli emléktábláját – fotó

Németh Szilárd fideszes alelnök mondott beszédet az aradi vértanúk csepeli emléktáblájának múlt heti avatásán, az Aradi vértanúk út és a Szentmiklósi út kereszteződésében. Valamilyen okból azonban éppen a lényeg, maga az emléktábla nem sikerült hibátlanra – írta meg a 444.hu és a Válasz.hu.

Csepel.hu

A tábla első sorában 1848. október 6-át említik az aradi vértanúk kivégzésének időpontjaként, a helyes dátum azonban egy évvel későbbi, 1849. október 6-a.

A hiba megismétlődik a tábla alján, Kazinczy Lajos tábornoknál is, aki a valóságban 1849. október 25-én halt mártírhalált, nem 1848-ban.

A Válasz.hu szerint érdemes végiggondolni a tábla útját: valaki előre megírt szöveggel megrendelte, valaki elkészítette, majd valaki átvette, gondoskodott a helyére rögzítéséről, végül a kormányzó párt alelnöke átadta.

Azt nem tudni, intézkedtek-e már a korrekcióról. 

A 444.hu emlékeztet: ugyanazon a helyen az eredeti emléktáblát 2001-ben avatták fel, és azon helyesek voltak az évszámok.

A Válasz.hu szerint az oroszlányi rabtábor emlékművén, amit Czunyiné Bertalan Judit volt oktatási államtitkár avatott fel, helyesírási hiba volt. Két éve pedig Lázár János és Kövér László avatott országzászlót Hódmezővásárhelyen, amelyen olyan Vörösmarty Mihály-idézet olvasható, ami a valóságban nem létezik.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.