szerző:
hvg.hu

Megváltoztatta a Kúria a Fővárosi Választási Bizottság döntését és hitelesítette a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdést kedden.

Egyetért-e Ön azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés helyezze hatályon kívül a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi létesítményének nyomvonalával kapcsolatban hozott 229/2017. (IV. 5.) számú határozatát?

Ez volt az a kérdés, aminek a hitelesítését a Fővárosi Választási Bizottság megtagadta, de a Kúria ezt a döntést megváltoztatta és hitelesítette, és népszavazásra javasolhatónak nyilvánította.

A helyi népszavazást Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja, III. kerületi önkormányzati képviselő és Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke nyújtották be magánszemélyként. Azt szeretnék elérni, hogy a főváros helyezze hatályon kívül a mobilgát létesítéséről hozott áprilisi határozatát. Úgy látják, a gátat eggyel beljebb, a Királyok útja, Nánási út nyomvonalán kellene megépíteni.

 

©

A Kúria mostani döntését azzal indokolja, hogy „a népszavazási kérdés nem ütközik magasabb szintű jogszabályba, tárgya egyértelműen az önkormányzat hatáskörébe tartozó ügy”. Tehát azt egy esetleges helyi népszavazás után hatályon kívül is helyezheti.

Pataki Márton korábban azt írta, előreláthatólag október 17-én tudják elkezdeni az aláírásgyűjtést.

(Kúria)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szó szerint maga alá temetett a hó egy kanadai várost

Szó szerint maga alá temetett a hó egy kanadai várost

Lemondott a fideszes képviselő, aki egy halálos baleset áldozatáról tett ki fotót a Facebookra

Lemondott a fideszes képviselő, aki egy halálos baleset áldozatáról tett ki fotót a Facebookra

Az író, aki megalkotta a Galaktikus Birodalmat

Az író, aki megalkotta a Galaktikus Birodalmat

Lepöcegödrözte a kínai elnököt a Facebook – állítólag műszaki hiba történt

Lepöcegödrözte a kínai elnököt a Facebook – állítólag műszaki hiba történt

Már el is kapkodták az olcsó telefont, amelynek nincs párja a piacon

Már el is kapkodták az olcsó telefont, amelynek nincs párja a piacon

Munkaerőhiány van a papoknál, imádkoznak, hogy változzon a helyzet

Munkaerőhiány van a papoknál, imádkoznak, hogy változzon a helyzet