Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A magyar érdekek képviseletében a legkeményebb diplomáciai eszközök használatától sem szabad visszariadni – vélekedett a Krónika című erdélyi magyar napilapban szerdán közölt interjúban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A miniszter az érdekalapú magyar külpolitika megnyilvánulásaiként említette, hogy Magyarország nem támogatja a horvát csatlakozást a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD), amíg Horvátországban a magyar gazdasági érdekeket sértő, a nemzetközi szabályokat be nem tartó intézkedéseket hoznak, és azt is, hogy az ukrán oktatási törvény miatt világossá tették: valamennyi létező ukrán törekvést azonnal blokkolnak a nemzetközi szervezetekben. Megjegyezte, hasonló okokból ellenezték volna Románia OECD-tagságát is, ha a marosvásárhelyi iskola ügyében nem születik meg a hosszú távú megoldás ígérete.
"Nem szabad szívbajosnak lenni, és véget kellett vetni annak a túlhaladott külpolitikának, amely csak a meghunyászkodást ismerte, és megijedt a konfliktusoktól. A mostani patrióta külpolitika a végletekig hajlandó elmenni az ország, valamint a határainkon kívül élő magyar közösségek megerősítése érdekében"
– jelentette ki a miniszter.
Szijjártó Péter szerint az elmúlt hetek eseményei világosan megmutatták Magyarország és Románia egymásrautaltságát. Az egymásrautaltság területei között a két ország gazdasági kapcsolatait és a közös nemzetközi érdekérvényesítést említette. Utóbbira példaként az ukrán oktatási törvény elleni közös fellépést hozta fel.
"Mindkét oldalon leesett a tantusz, hogy a lehetőségeinket, képességeinket, a közelségünket, a bennünket összekötő szálakat nem egymás kárára, hanem egymás javára kell használnunk. Ha ez a racionális belátás végre mindkét "b" betűs fővárosban a kormányzati politika legmagasabb szintjére tud emelkedni, akkor az egymásrautaltságban sok mindent el tudunk érni közösen, a két ország és a két kisebbség pedig nagyon sokat profitálhat ebből" – jelentette ki Szijjártó Péter.
Elmondta: a román hatóságok nyitottnak és jóindulatúnak mutatkoztak az erdélyi gazdaságfejlesztési programmal kapcsolatban, miután a magyar fél világossá tette számukra, hogy pontosan azt akarja megvalósítani, mint amit a német állam tesz az Erdélyben maradt szászokkal. A miniszter reményét fejezte ki, hogy mielőbb rendeződik a csíkszeredai és kolozsvári főkonzulátusokon szolgálatot teljesítő magyar diplomaták igazolványainak a kiállítása, és az új csíkszeredai főkonzul is megkapja működési engedélyét. Hozzátette: a kolozsvári magyar kulturális intézet létrehozásához is már csak egy-két utolsó bürokratikus diplomáciai feladat maradt hátra.
"Nem akarok elhamarkodottan kijelenteni semmit, de az érzésem az, hosszú idő után román oldalról most mutatkozik a legnagyobb nyitottság arra, hogy a kapcsolatrendszerünket európai mértékkel is intelligenssé tudjuk alakítani"
– fogalmazott a miniszter.
Arra a felvetésre, hogy román véleményformálók előszeretettel igyekeznek összefüggést teremteni a jó magyar–orosz államközi kapcsolatok és a székelyföldi autonómiatörekvések, illetve ezek Budapest általi támogatása között, Szijjártó Péter kijelentette: a magyar kormánynak "kutya kötelessége kiállni" a határokon túl élő magyar nemzeti közösségekért, függetlenül attól, hogy van-e nagyhatalom a szomszédjában.
"Ha rossz lenne a kapcsolatunk Oroszországgal, ugyanígy kiállnánk a nemzeti közösségeinkért. A magyar külpolitika nem a washingtoni, brüsszeli, moszkvai érdekeket képviseli, a magyar külpolitika a magyar érdekeket képviseli. Tudom, nem volt ez mindig így, de amíg én tölthetem be a külügyminiszteri posztot, addig ez biztosan így marad" – jelentette ki Szijjártó Péter.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.