6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy 27 éves férfival szemben, aki az egyik egyetemi szórakozóhelyen vert meg két vendéget.
A vádlott Miskolcon, az Egyetemváros egyik szórakozóhelyén dolgozott biztonsági őrként. 2017 májusában az egyetemi napok rendezvényen két fiatal férfi akart bemenni a szórakozóhelyre. Egyiküket ittassága miatt nem engedték be. Társa pár óra múlva kiment érte, hogy ismét megpróbálja bevinni. A vádlott biztonsági őr ekkor előzetes szóváltás nélkül mindkettőjüket ököllel fejen ütötte, aminek következtében a földre zuhantak.
Az egyikük a bal lapockáján ízületi ficammal járó, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, míg a másikuk a fején sérült meg könnyebben.
A vádlott cselekménye a jelenlévőkben megbotránkozást és riadalmat keltett.
Az ügyészség a biztonsági őrrel szemben garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt pénzbüntetés kiszabását indítványozta.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.