szerző:
hvg.hu

A lájkok rabjai vagyunk egy friss Eurostat-felmérés szerint, az Európai Unió országai közül Magyarországon a legnagyobb azon internetezők aránya, akik használják a különféle közösségi oldalakat.

Az Ozy.com írását az Index vette észre, ebből derül ki, hogy a magyar internet-felhasználók 83 százaléka használt valamilyen közösségi oldalt a megkérdezés előtti három hónapban, ezzel pedig a lista élén állunk. Második Málta (82 százalék), harmadik Belgium (80 százalék), míg negyedik Ciprus (79 százalék). Húsz százalékkal többen facebookozunk, twitterezünk és instagramozunk, mint az EU-s átlag.

A felméréshez 2016-ban 6018 magyart kérdeztek meg, ennek alapján 16–24 éves korosztályban szinte 100 százalék a közösségi média penetrációja, 97 százalékuk felhasználó. Az Ozy szakírója szerint a magyar elsőség oka lehet, hogy már a Facebook elterjedése előtt jelen volt itthon az iWiW közösségi oldalként.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Trump Netanjahu hóna alá nyúlt a választás előtt

Trump Netanjahu hóna alá nyúlt a választás előtt

"Örkény-egypercesben érezzük magunkat, csak már kényelmetlenül hosszú ideje tart"

"Örkény-egypercesben érezzük magunkat, csak már kényelmetlenül hosszú ideje tart"

Napon álló kocsiban hagyta gyerekét egy nő Sopronban

Napon álló kocsiban hagyta gyerekét egy nő Sopronban

Kihagynák a Digit az 5G-ből, a cég tiltakozik

Kihagynák a Digit az 5G-ből, a cég tiltakozik

Egyébként is felejtse el a mobilját vezetés közben, de most különösen!

Egyébként is felejtse el a mobilját vezetés közben, de most különösen!

Sváby András képével csal ki egy francia férfi pénzt magányos nőktől

Sváby András képével csal ki egy francia férfi pénzt magányos nőktől