Furcsaságok a magyar drogpolitika világából

"Folytatódik a drogellenes küzdelem" – tudhattuk meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményéből a minap. A közlemény szerint a Kábítószerügyi Tanács ülésén Nyitrai Imre, az Emmi szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára csupa jó híreket jelentett be. Így például azt, hogy elfogadták a nemzeti drogstratégiához tartozó kétéves cselekvési tervet (2017-18), és hogy folyamatosan emelkednek a "drogellenes küzdelemre" fordított források. Ez mind szép. De azért vannak itt szépséghibák.

Kezdjük azzal, hogy Nyitrai Imre nem beszélhetett a Kábítószerügyi Tanács ülésén, hiszen a civil résztvevők szerint ott sem volt. Bár elvileg ő az elnöke a KT-nak, eddig szinte egyetlen ülésen sem vett részt. Pedig ezt a szervet azért hozta létre a kormány, hogy magas szintű párbeszéd folyjon a szakmai szervezetek és a minisztérium között. Jelenleg a kormány nem párbeszédet folytat, hanem önajnározó monológot.

A helyettes államtitkár nemcsak a saját tanácsának ülésére nem megy el, de nem fogadta el a meghívást a szakmai ernyőszervezetek és a Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület által október 4-én megrendezett konferenciára sem. A konferencián a szakmai szervezetek az intézményi átalakulásokkal kapcsolatos kérdéseiket tehették volna fel – de sajnos a minisztériumból egyetlen ember sem volt hajlandó eljönni. Még az sem, aki egyébként szívesen eljött volna: a pletykák szerint Rétvári Bence személyesen tiltott le mindenkit.

Pedig bizony lett volna mit megvitatni.

Ott van mindjárt az iskolai drogprevenció ügye. A kormány, egyébként helyesen, néhány éve kötelező szakmai ajánláshoz kötötte az egészségfejlesztő programok iskolai bevezetését. A szakmai ajánlást a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet (Nefi) adta ki. A rendszer elég nehézkesen működött, alig maroknyi szervezet jutott ajánláshoz. Amikor azonban ezek a szervezetek a rendeletben előírt módon idén szerették volna megújítani az ajánlásukat, azzal kellett szembesülniük, hogy a Nefi megszűnt. Amikor a Nefi jogutódjánál, az Emminél érdeklődtek, hogy most akkor hogyan és kitől szerezzenek ajánlást, az illetékes helyről csak annyi tájékoztatást kaptak, hogy jelenleg bizony senki nem tud ilyet kiadni.

Ez azt jelenti, hogy ezek a prevenciós programok a jogszabályok értelmében innentől nem mehetnek be az iskolába. Ráadásul a minisztérium olyan pályázatot is kiírt, aminek az egyik feltétele a szakmai ajánlás megszerzése. Az állam tehát teljesíthetetlen feltételt szabott a pályázók számára. És ami eközben a legbosszantóbb, hogy pont azok a magas színvonalú programok szorulnak ki, amelyek komolyan veszik a jogszabályokat – az iskolák ugyanis közben beengedik a szakmai ajánlással nem rendelkező rendőrségi, rosszabb esetben szcientológus programokat.

A prevenció mellett a kormány egyik vállalt célja, hogy fejleszti az ifjúsági- és gyermekaddiktológiai ellátást. Ez valóban fontos cél. Meg is nyílt két ifjúsági rehabilitációs intézmény, az egyik Szatymazon, a másik Ráckeresztúron. Az intézmények azonban alacsony helykihasználásúak, magyarul nem tudják feltölteni a rendelkezésre álló helyeket. Pedig nem arról van szó, hogy nincs igény az ellátásra. Csak éppen ahogyan alapozás nélkül nem lehet házat építeni, úgy ellátórendszer sem működhet alacsonyküszöbű, ártalomcsökkentő programok nélkül. Ezek fejlesztése teljesen hiányzik a minisztérium által bejelentett cselekvési tervből.

Olyan drogambulanciákra és utcai megkereső programokra lenne szükség, amelyek bevonják az ellátórendszerbe a fiatalokat, és ha szükséges, beutalják őket a bentlakásos intézményekbe. A Tiszta Jövőért Alapítvány szeretett is volna egy ilyen ifjúsági drogambulanciát nyitni Budapesten, de mivel erre nincs pénz, egyelőre csak ambuláns rendelést tud működtetni heti tíz órában. Az EU fejlesztési támogatása (EFOP) ugyanis, amivel a kormány az ifjúsági addiktológia fejlesztését kívánja fedezni, csak éppen a fővárosban nem használható fel, ahová a drogfogyasztók többsége koncentrálódik. A kormány azonban ahelyett, hogy többlettámogatást biztosítana a fővárosi drogambulanciák kialakítására, a helykihasználás hiányára hivatkozva csökkentette az ifjúsági rehabilitációs otthonok támogatását.

Megkérdezhettük volna a minisztériumot arról is, hogy ugyan mi baja van az ENSZ és az Európai Unió által is elismert és javallott gyógyszeres helyettesítő terápiával, amely bizonyítottan hatékonyan képes a drogfüggők egészségét, életét javítani. Dr. Csorba József pszichiáter ugyanis egy gyógyszercég támogatásával szeretett volna egy magánklinikát létesíteni a függők számára. Már megvolt az ingatlan, a személyzet, minden engedélyt megszerzett. Ekkor azonban a cég vezetője közölte vele, hogy egy olyan levelet kapott a minisztériumtól, amelyben gyakorlatilag megfenyegették: ellehetetlenítik a klinikát, amennyiben megnyitják. Az ugyanis nem egyezik meg a kormány drogpolitikájával, ami elveti ártalomcsökkentést. A cég nem vállalta a konfrontációt, az egész klinika mehetett a levesbe.

Bár tudjuk, hogy 2011 és 2014 között megháromszorozódott a hepatitis C-vel fertőzött drogfogyasztók aránya, a fertőzések megelőzését szolgáló tűcsereprogramok helyzetére még mindig az áldatlan a legjobb jelző. A megmaradt programok próbálnak minél kevesebb vizet zavarni, minél kevesebb klienst kiszolgálni, nehogy túl nagy feltűnést keltsenek és bezárják őket.

Ha az állami normatívát, ami a kötelezően előírt számú munkatárs fizetésére sem elegendő (ismét egy betarthatatlan állami előírás), szeretnék kiegészíteni, csak úgy pályázhatnak a minisztériumhoz, hogy a pályázatban nem szerepelhet az a szó, hogy tű. Ez ugyanis rajta van a tiltott szavak listáján, amelyek használatáért a minisztériumi dolgozónak kirúgás, a pályázónak elutasítás jár. Az egyik legérintettebb kerületben, a Józsefvárosban még mindig nem lehet tűt cserélni. Az Alternatíva Alapítvány munkatársait, akik utcai megkereső munkát próbáltak folytatni, a rendőrök kezdték zaklatni – állítólag az önkormányzat utasítására.

2016 januárjában a Kettős Mércén arra figyelmeztettem a közvéleményt, hogy milyen káros következményei lesznek a kormányzati háttérintézmények (Nemzeti Drogmegelőzési Intézet, Nemzeti Drog Fókuszpont, Országos Epidemiológiai Központ stb.) megszüntetésének és beolvasztásának. Azóta az aggodalmaim sajnos valóra váltak: bürokráciacsökkentés helyett a teljes bürokratikus tehetetlenség jellemzi az államigazgatást számos területen, így a drogpolitikában is.

Magyarországon azóta megszűnt az, amit szakpolitikának nevezünk. Esetleges és önkényes döntések születnek, blöffszerű kommunikációval, a civilek bevonása, a tervezés, az értékelés és a tájékoztatás mindenféle igénye nélkül. Így gyakran még akkor sem sikerül pozitív hatást elérni, amikor a jó szándék és a pénzforrás is rendelkezésre áll.

A szerző a Jogriporter Alapítvány igazgatója.