szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A két férfi a vád szerint rendőrnek adta ki magát idén januárban francia diákok előtt, akiket megtámadtak az értékeikért, pár nappal korábban pedig egy szóváltás miatt súlyosan bántalmaztak egy férfit.

A vádirat szerint a vádlottak, egy 22 és egy 24 éves férfi, január 17-én éjjel a VII. kerület, Dob utcában autóval elhaladtak egy francia diákokból álló, ötfős társaság mellett, akikre felfigyeltek. Megbeszélték, hogy akár erőszakkal is elveszik az értékeiket.

Kiszálltak az autójukból, majd rendőri intézkedést színlelve, a társaságot "Big problem, police, police!" felkiáltással megállították, miközben igazolványnak tűnő tárgyat mutattak nekik. Az egyikük megpróbálta lerántani az egyik diáklány válláról a táskáját, a sértett azonban nem engedte el. Azután az egyik fiú kabátzsebeit is átkutatta, közben a kabát elszakadt. A sértett ellenkezett, ezért a vádlott combon rúgta.

Mindeközben társa, a másik vádlott belökte egy kapualjba a társaság egy harmadik tagját, és megpróbálta a nadrágja zsebeiből kivenni az irattartóját, valamint a mobiltelefonját. Közben, hogy ne kapálózzon, ököllel orron ütötte, és amikor a többiek megpróbálták leállítani, egy másik diákot is megütött.

Hogy még jobban a társaságra ijesszenek, és megtarthassák, amit elvettek a sértettektől, két fiút még kétszer megrúgtak és megütöttek, majd elhajtottak.

A vádiratban szerepel továbbá egy másik bűncselekmény is; eszerint a vádlottak a fenti esethez képest három nappal korábban, szintén a VII. kerületben egy szóváltást követően olyan súlyosan bántalmaztak egy férfit, hogy annak következtében ő többszörös arccsonttörést szenvedett.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a két férfival szemben – akik közül az egyik visszaeső elkövetőnek minősül – több rendbeli rablás bűntette, illetve annak kísérlete, a pár nappal korábbi bántalmazás miatt pedig súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!