Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Kerítés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy szegedi pár ellen.
A pár két nőt kényszerített prostitúcióra, majd a bevételt elvették tőlük - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nők 2017 őszén csaknem kétszázezer forintot kértek kölcsön a pártól, azzal, hogy azt egy összegben, egy hónapon belül visszafizetik.
Mivel azonban a feltételezett elkövetők nem látták biztosítottnak, hogy a pénzüket visszakapják, a sértetteket rávették, hogy prostitúciós tevékenységet folytassanak, és az abból származó bevételből törlesszék az adósságot.
A gyanúsítottak a nőktől végül minden pénzt elvettek és több alkalommal bántalmazták is őket.
A rendőrök pénteken a 30 éves férfit és nőt őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. Ellenük kerítés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.