„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A II. kerületi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Körözési eljárás indult a 16 éves Wilkes Trevor Spencer eltűnése ügyében.
A fiú november 8-án reggel a Budapest II. kerületi tartózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott, a felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.
Wilkes Trevor Spencer körülbelül 175 centiméter magas, kék szemű, szőkés-barna hajú fiú. Eltűnésekor fehér inget, fekete zakót, fekete nadrágot és barna cipőt viselt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható Wilkes Trevor Spencert felismeri, tartózkodási helyéről, vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.