Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Nem világos, milyen számok alapján állította Semjén Zsolt KDNP elnök, hogy 1994-ben a széttöredezett jobboldal - ahová ő bizonyos értelemben a MIÉP-et is besorolta - több voksot kapott volna, de mégis a baloldal szerzett kétharmadot. Utóbbi igaz, az előbbi viszont egyáltalán nem. Az igaz, hogy a szavazataránynál nagyobb arányú mandátumtöbbség nyerhető a haza választási rendszerben, különösen, amióta a Fidesz 2010 után megváltoztatta a szabályokat (a régi rendszerben nem lett volna kétharmada 2014-ben).
Az alábbi táblázat a Parlament honlapjáról származik:
Eszerint 1994-ben az MSZP és az SZDSZ az első fordulóban több mint 52 százalékot ért el. A Wikipédián talált táblázat mutatja azt is, a második fordulóban a két párt a szavazatok 73,6 százalékát szerezte meg.
Semjén üzenete mindenesetre egyértelmű volt: ha a jobboldal egységes, nyer, ha nem, nem.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.