Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Egy augusztusi táborban a sértett kifejezett tiltakozása ellenére nyíltan és durván fogdosta őt a zaklató.
Az ELTE Természettudományi Karának a fegyelmi bizottsága folytatta le azt a fegyelmi eljárást, amelynek az eredményeként figyelmeztetésben részesítették a HÖK egyik küldöttjét – írja az Átlátszó Oktatás. A lapnak a TTK HÖK elnöke, Horváth Luca megerősítette, hogy a zaklató a HÖK egyik tagja.
A lap úgy tudja, hogy a zaklatás még a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karral közösen szervezett augusztusi Mentortáborban történt. A fegyelmi eljárást végül a Természettudományi Kar dékánja indította el.
A HÖK elnöke szerint komoly vádról volt szó, az Átlátszó Oktatás több hallgatótól úgy értesült, hogy az érintett HÖK-ös a sértett kifejezett tiltakozása ellenére nyíltan és durván fogdosta őt. Az eset után többen panaszt tettek az elnöknél, hogy a HÖK-küldött őket is zaklatta, de senki nem akart írásos panaszt tenni.
Az érintett HÖK-küldött a lapnak arra a kérdésére, hogy igaz-e, hogy fegyelmi eljárást indítottak ellene szexuális zaklatás vádjával, annyit mondott, hogy nem, és közölte, hogy az eljárásról nyilatkozni a Fegyelmi Bizottság vagy a dékán tud. Az még nem világos, hogy a küldöttgyűlés visszahívja-e az érintett küldöttet – írja az Átlátszó Oktatás.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.