Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A szocialisták a politikai túlélés miatt bútorozhatnának össze a jelenlegi kormánypárttal - közölte Török Gábor a Hír TV-ben.
Ha a Fidesz úgy nyer, hogy mindenképpen koalíciós partnert kellene találnia, akkor az MSZP elképzelhető, hogy igent mondana egy ilyen felkérésre - mondta Török Gábor politológus a Hír TV-ben.
Arról is beszélt, hogy minden politikai erő változik, a Jobbik néppártosodása azonban túlzottan gyorsan történik, amit nehezen emésztenek a választók.
Az elemző szerint a párt stratégiája két pillére épül. Az egyik, hogy a baloldal 2018-ban nem lesz kormányzóképes. Ez bejött, de az, hogy a Fidesz közben amortizálódik, már kevésbé.
Vona Gábor magasra tette a lécet azzal, hogy korábban bejelentette: lemond, ha pártja nem nyeri meg a 2018-as választást. Ez a politológus szerint arra készteti a Jobbikot, hogy minél több szavazót szerezzen magának.
A Fidesz radikalizálódása miatt a Jobbiknak egyre nehezebb megtartania a bázisát, így számára csak a baloldali szavazók átcsábítása lehet reális forgatókönyv - közölte.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.