És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
A tavalyinál súlyosabb influenzajárványra kell számítani az idén Európában, ezért a szakemberek mindenkinek azt javasolják, hogy oltassa be magát.
Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház infektológus főorvosa azzal kapcsolatban mondta ezt az M1 csatornán, hogy az úgynevezett ausztrál influenza idén 137 ezer embert fertőzött meg Ausztráliában.
Szlávik János felhívta a figyelmet arra, hogy minden évben változik az influenzavírus, s új törzsek alakulnak ki, és elkerülhetetlen, hogy az ausztrál vírustörzs elérje Magyarországot is.
Ugyanakkor a már hozzáférhető oltóanyag védelmet nyújt a déli féltekén kialakult törzs ellen is. A védelem nem százszázalékos, de aki beoltatja magát, biztos lehet abban, hogy ha meg is fertőződik, a betegség nem lesz súlyos lefolyású nála.
A főorvos elmondta: Magyarországon még mindig alacsony, 20-25 százalékos az átoltottság, miközben a kívánatos szint legalább 40 százalékos lenne.
Hangsúlyozta: a jelenlegi légúti megbetegedéseket még nem az influenza okozza, mivel az általában december végén jelenik meg. Vagyis még mindenki időben beoltathatja magát, mivel a védettség kialakulásához mintegy két hét szükséges.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.