Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Egy év öt hónap, másfél évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, illetve másfél évre eltiltotta a pedagógusi foglalkozástól a Kaposvári Járásbíróság kedden jogerősen azt a tanárt, aki bántalmazta diákjait egy Kaposvárhoz közeli település általános iskolájában.
Tarr József bíró több mint húsz tanúvallomás, feljegyzések, iskolai jegyzőkönyvek, továbbá a férfi részbeni beismerő vallomása alapján találta bizonyítottnak, hogy a napközis és testnevelő tanár több mint egy tucatszor alkalmazott erőszakot hat, köztük több sajátos nevelési igényű, értelmileg enyhe fokban akadályozott diák sérelmére.
A bíróság közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazásban és könnyű testi sértésben találta bűnösnek, a döntés ellen sem az ügyész, sem a vádlott nem fellebbezett.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.