Die Welt: ez állhat Orbán Viktor hecckampánya mögött

A Die Welt Soros Györggyel kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.

  • MTI MTI
Die Welt: ez állhat Orbán Viktor hecckampánya mögött

Soros György a Nyílt Társadalom Alapítványon keresztül évtizedek óta támogatja a demokratikus és emberi jogi mozgalmakat, és emiatt összetűzésbe keveredett a szabadon választott, de egyre inkább tekintélyuralmi módon kormányzó magyar kormányfővel – írta a Die Welt.

Orbán Viktor hónapok óta az Európába irányuló menekültáradatot a háttérből irányító, és a menekültek révén az európai kultúra felvizezésére törekvő személyiségként láttatja őt – tették hozzá a George Soros védekezik Orbán hecckampánya ellen című cikkben.

Sok megfigyelő szerint Orbán a jövő évi választások miatt támadja erőteljesebben ellenségeit és az ellenzéket.

A kormányfő az EU-val is konfliktusba került, és megkérdőjelezi a jogi alapelveket és a sajtószabadságot – tette hozzá a beszámoló.

Számos megfigyelő szerint a liberális Soros elleni kampány a harmincas évek propagandájára emlékeztet, és antiszemita gondolkodásmóddal vádolják Orbánt – írta a Die Welt szerzője.