Pócs János egyik fotóján egy disznó a soros

Magyarországon hónapok óta közpénzből kampányolnak Soros György ellen, erre egy fideszes képviselő kiposztolt egy "soros" disznót.

  • hvg.hu hvg.hu
Pócs János egyik fotóján egy disznó a soros

„A jásziványiak az imént küldték ezt a fotót az erdélyi testvértelepülésükről. Ott már egy disznóval kevesebb van...😊Jó étvágyat!” – írta Facebook-oldalán Pócs János.

Felhívtuk a képviselőt, hogy megkérdezzük, szerinte disznó-e Soros György. Pócs azt mondta, ennek semmi köze Soroshoz, egy ólban volt több disznó, a disznóvágás előtt pedig az erdélyiek rámutattak egyre, mondván ő a soros, őt vágják le. Kérdésünkre, érez-e áthallást az uszító Soros-ellenes kampány és mostani posztja között, azt válaszolta, semmiképp sem.

Hát így.

 

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.