Az új Jobbiknak sok a "Rostás Winnetou"-zás, vizsgálatot indítanak a képviselő ellen

Ágoston Tibor debreceni képviselő nem szavazott meg egy támogatást egy roma fiatalnak, és még gúnyolódott is.

  • hvg.hu hvg.hu
Az új Jobbiknak sok a

A debreceni jobbik vizsgálatot indít Ágoston Tibor kijelentései miatt - közölte a párt helyi frakcióvezetője, Kőszeghy Ábel. Ágoston egy roma származású diák továbbtanulásának támogatását nem szavazta meg a közgyűlésben. Ágoston Tibor az RTL szerint azzal érvelt, ő nem érdemelte ki a segítséget, mert "bizonyos hiányosságai" vannak. Helyette azt javasolta, hozzanak neki létre egy felzárkóztató programot Rostás Winnetou néven. Ágoston hiába szavazott nemmel, a támogatást megszavazták.

A Jobbik közleménye szerint a négytagú frakcióból egyedül Ágoston szavazott nemmel, és állítása szerint nem volt tudomása a két támogatandó gyermek származásáról, és mivel hátrányos helyzetű, jól tanuló, tehetséges gyerekek továbbtanulását támogató programról volt szó, véleménye szerint az egyik gyermek nem felelt meg a három kritériumból kettőnek, ezért szavazott nemmel a napirendi pontra.

"A döntéséhez fűzött megjegyzését - amely a közgyűlésen elhangzott -, elfogadhatatlannak tartjuk, azzal a többi debreceni jobbikos képviselő nem tud és nem is kíván azonosulni."

A párt belső vizsgálatot indított, amelynek következménye lesz.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.