szerző:
hvg.hu

Egy meg nevezett megyei vezető pornográf képeket küldözgetett a szolgálati telefonjáról, csütörtöktől már nem dolgozik a katasztrófavédelemnél.

Volt kolléganője és partnere tálalt ki az egyik megyei katasztrófavédelem igazgatójáról, aki a nő állítása szerint obszcén tartalmú szöveges üzeneteket, és a péniszéről készült képeket és pornográf felvételeket küldött neki a szolgálati telefonjáról. Az esetről beszámoló Lánglovagok.hu lehozta az üzeneteket, amiket a nő telefonjában "igibácsi"-ként szereplő férfi küldött. A viszonynak a nő vetett véget tavaly októberben, majd felmondott. Azt mondta, munkaidőben "rendszeres volt a tipi-tapi, obszcén igazgatói megnyilvánulás, egy alkalommal még szexeltek is az egyik irodában", és úgy tudja, más nőkkel is viszonya volt a férfinek.

Utolsó munkanapján a nőt a kirendeltségvezető figyelmeztette, jobb, ha hallgat, azonban ő inkább levelet küldött az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjének, amelyben tájékoztatta a történtekről. A főigazgatóság közleménye szerint a főigazgató haladéktalanul lépéseket tett, az érintett vezetőt felelősségre vonta a súlyosan etikátlan viselkedése miatt, ő csütörtöktől nem tölt be vezető pozíciót, és távozik a katasztrófavédelemtől.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!