Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Zsarolás és önbíráskodás miatt emelt vádat a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség két férfi ellen, akik egy egyiküknek pénzzel tartozó fiatallal megásatták a saját sírját – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség.
A vita azért alakult ki, mert a 18 éves sértett mobiltelefont vásárolt az elsőrendű vádlott nevelt fiától 2017 júliusában, de csak részben fizette ki, és 34 ezer forinttal adós maradt.
A két vádlott – apa és fia – egy salgótarjáni áruház parkolójában hivatalos eljárást színlelve, magát rendőrnek kiadva beszélt meg találkozót a fiúval, majd berántották őt az autóba és hazahajtottak, ahol egy ásót és egy karót tettek a kocsiba. Ezután a fiatalt egy erdős területre vitték, ahol kijelentették, élve eltemetik, és ráparancsoltak, hogy ássa meg a sírját.
A sértett hozzá is fogott az ásáshoz, közben az apa arról kérdezgette, hogy mennyit ér az élete, és azt követelte, hogy fizessen nekik fél éven keresztül havi 60 ezer forintot, különben megölik. A fiú halálfélelmében ezt megígérte, majd miután megütötték, otthagyták az erdőben.
A főügyész közölte: a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség a két férfit a személyi szabadság társtettesként, hivatalos eljárás színlelésével elkövetett megsértésének bűntettével, önbíráskodás bűntettével, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntett kísérletével és könnyű testi sértés vétségével vádolja.
A két vádlott házi őrizetben van.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.