Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Nem az utasoknál, hanem a padló alatt volt a 8 ezer doboz cigi.
Nyolc és félmillió forint értékű cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy távolsági autóbuszon a beregsurányi magyar-ukrán határállomáson – közölte a hatóság Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei adó- és vámigazgatóságának sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
A Beregszász és Nyíregyháza között naponta közlekedő autóbuszt ellenőrző pénzügyőrök az utasok poggyászait rendben találták, azonban a járműben gyanús módosításokat fedeztek fel.
Mivel sem a sofőr, sem az utasok nem jelentettek be vámköteles árut, a buszt átvizsgálták. A vezetőfülke padlólemeze alatti, speciálisan csempészetre átalakított tárolóból több mint 8 ezer doboz cigaretta került elő – tette hozzá a szóvivő.
A pénzügyőrök a dohányterméket, valamint a csempészetre használt autóbuszt lefoglalták, és 17 millió forint vámigazgatási bírság kiszabása mellett költségvetési csalás miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.