A Jobbik új ÁSZ-eljárást akar maga ellen

A Jobbik új eljárás lefolytatására kéri az Állami Számvevőszéket, a szervezet vezetőjétől pedig bocsánatkérést vár – közölte Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

  • hvg.hu hvg.hu
A Jobbik új ÁSZ-eljárást akar maga ellen

A politikus arra reagált, hogy az ÁSZ megkapta a nyomozóhatóság határozatát, amelyben megállapították, hogy a számvevőszéki ellenőrzés akadályozásával kapcsolatban nem állapítható meg szándékos bűncselekmény elkövetése.

Z. Kárpát Dániel értékelése szerint ezzel megdőltek azok a vádak, miszerint a párt nem működött volna együtt a vizsgálat során. Mind a "kézivezérelt, függetlennek mondott szervezet", mind a Fidesz hazugságai lelepleződtek – mondta a jobbikos politikus, aki szerint a kivetett bírság egyértelműen alaptalan, az eljárásról pedig kiderült, hogy "a kommunisták térden állva könyörögtek volna a receptjéért, hiszen annyira koncepciózus volt".

Az alelnök bocsánatkérésre szólította fel a számvevőszék elnökét arra hivatkozva, hogy nem szakmai, hanem politikai indokok alapján igyekezett ellehetetleníteni a pártot. Emellett egy olyan új eljárást sürgetett, amely törvényes alapokon nyugszik, és az ÁSZ is együttműködik azokkal, akiket vizsgálni kíván.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.