szerző:
MTI/hvg.hu

A Testnevelési Egyetem (TE) csütörtöki szenátusi ülésének elején átvette a TF Hőse-díjat Vígh György testnevelőtanár, aki több ember életét mentette meg a veronai busztragédiában.

Az intézmény honlapjának beszámolója szerint az elismerést Mocsai Lajos rektor, a TE vezetői, valamint a szenátus tagjai adták át Vígh Györgynek.
Vígh György – a TF korábbi hallgatója, a Szinyei Merse Pál Gimnázium testnevelő tanára – saját életét kockáztatva hat gyereket, illetve sportolót mentett ki a lángok közül, amikor tavaly január 20-án éjjel a sítáborból hazafelé tartó magyar autóbusz balesetet szenvedett az olaszországi A4-es autópályán.
A buszon ötvenhatan utaztak, 43 gyerek, 11 felnőtt és a két sofőr. A tragédiában tizenheten haltak meg, köztük Vígh György két gyereke. A baleset után az olasz sajtóban megjelentek Vígh és feleségének nyilatkozatai az ütközés utáni percekről. Az anya próbálta beszorult lányát kihúzni, de nem sikerült.

 

 

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Meghalt Roger nyúl megalkotója, Richard Williams

Meghalt Roger nyúl megalkotója, Richard Williams

Négy beteget agyonvert egy infúziós állvánnyal, kilencet megsebesített egy alkoholbeteg Romániában

Négy beteget agyonvert egy infúziós állvánnyal, kilencet megsebesített egy alkoholbeteg Romániában

Mi is kávé és mi is tea? A mormon egyház megmondja

Mi is kávé és mi is tea? A mormon egyház megmondja

Politico: külföldi diplomaták Donald Trump győzelmére számítanak a 2020-as választásokon

Politico: külföldi diplomaták Donald Trump győzelmére számítanak a 2020-as választásokon

Elárulja az okosóra, ha valakinél megkezdődött az elbutulás?

Elárulja az okosóra, ha valakinél megkezdődött az elbutulás?

Swing- és dzsesszkoncertekkel készül a Müpa a nyár végén

Swing- és dzsesszkoncertekkel készül a Müpa a nyár végén