szerző:
hvg.hu

Sapkában, táskával a vállán érkezett a boltba, és úgy tett, mintha egy vásárló lenne. A kasszából csupán néhány tízezer forintot zsákmányolt, de az elvitt ékszerek értéke több százezer forint.

Mint arról korábban beszámoltunk, múlt csütörtökön kiraboltak egy Bocskai úti ékszerüzletet a főváros XI. kerületében. Az esetről most az RTL Híradó közölt friss részleteket.

A csatorna egy videót is közölt a boltban zajló eseményekről. Ezen jól látható, hogy az elkövető sapkában a fején, táskával a vállán érkezett a boltba, és először úgy tett, mintha ő maga vásárolni jött volna. Aztán egyszer csak pisztolyt rántott, majd az alkalmazottra szegezte azt, közben pedig a bevételt követelte.

A műsorban elhangzott, a rémült alkalmazott engedelmeskedett a rablónak, kinyitotta a kasszát, és átadta a pénzt. A rablás során nem sérült meg a bolt alkalmazottja, a támadó csak hadonászott a fegyverrel.

Miután megszerezte a pénzt és az ékszerek egy részét, a férfi elmenekült a helyszínről. Az RTL úgy tudja, gyalog volt, egyszerűen elsétált. A boltból néhány tízezer forintot zsákmányolt, de a rabolt ékszerek értéke több százezer forint.

A rendőrség a biztonsági kamerák felvételi alapján egy 30-40 év közötti, körülbelül 180 centiméter magas férfit keres. A rabló fekete kabátot és sapkát, bőrkesztyűt, valamint szürke nadrágot viselt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Pikó: Belassult a nyomozás, valaki rálépett a fékre

Pikó: Belassult a nyomozás, valaki rálépett a fékre

A Nébih megerősítette: tényleg készült terv a házi sertéstartás felszámolására

A Nébih megerősítette: tényleg készült terv a házi sertéstartás felszámolására

Erről azért tudjon, ha pornóoldalak is megnyílnak időnként a gépén vagy telefonján

Erről azért tudjon, ha pornóoldalak is megnyílnak időnként a gépén vagy telefonján

Oscarokkal díjazott filmet feledtet a Becéző szavak budapesti előadása

Oscarokkal díjazott filmet feledtet a Becéző szavak budapesti előadása

200 millió kamera figyeli, milyen jegyeket írjanak be a nagy kínai osztálynaplóba

200 millió kamera figyeli, milyen jegyeket írjanak be a nagy kínai osztálynaplóba

Nem okostévé, hanem hatalmas mobil: itt a Huawei új eszköze, a Huawei Vision

Nem okostévé, hanem hatalmas mobil: itt a Huawei új eszköze, a Huawei Vision