Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Jogellenes volt a Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) razziája a Magyarországi Szcientológia Egyháznál, ezért a Budai Központi Kerületi Bíróság hatályon kívül helyezte az akciót megalapozó határozatot – derül ki a szcientológai egyház által a hvg.hu-hoz eljuttatott bírósági határozatból.
Ennek nyomán a Nemzeti Nyomozóirodának vissza kell szolgáltatnia a több száz doboznyi jogellenesen lefoglalt iratot és informatikai eszközöket. A bírósági határozat szerint a végzés ellen fellebbezésnek helye nincs.
Az egyház közleménye szerint erőteljes sajtóérdeklődés mellett zajlott 2017. október 18-án az NNI akciója a Szcientológia Egyház budapesti székházában, amelynek során – mint kiderült jogellenesen – folytattak házkutatást, illetve foglaltak le iratokat és informatikai eszközöket.
A Szcientológia Egyház és jogi képviselői panasszal éltek, és jelezték jogi kifogásaikat. A panaszt a Fővárosi Főügyészség ugyan elutasította, de a Bíróság végül mind az NNI, mind a Főügyészség határozatát hatályon kívül helyezte.
„A Bíróság kiemelte, hogy a nyomozó hatóság több ponton is törvényt sértett az eljárásában, és alapjaiban sérült a szükségesség és arányosság elve az intézkedés során. Ez a bírósági határozat jelzés értékű lehet a többi hatóság részére is, hogy jóhiszeműen és hivatali hatalmukat a törvényes kereteken belül gyakorolva forduljanak – jelen esetben – a Szcientológia Egyház felé” – mondta Szikinger István ügyvéd.
„Nyilvánvalóan nagyon örülünk a Bíróság döntésének, és reméljük, hogy az egész eljárás hamarosan lezárul. Természetesen továbbra is együttműködünk a hatóságokkal, hiszen biztosak vagyunk ártatlanságunkban” – nyilatkozta Miklovicz Attila, az egyház szóvivője.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.