Súlyos támadás áldozata lett egy általános iskolás diáklány Szegeden, az esetről a Szegedma számolt be. A portál beszámolója szerint a Gregor József Általános Iskola diákját hét középiskolás vette körbe egy közeli buszmegállóban, és úgy megverték, hogy eltört az arccsontja. A támadás után az elkövetők – öt fiú és két lány – felpattantak egy buszra és elmenekültek a helyszínről. Elmondások alapján a szemtanúk közül többen is a busz oldalát verték és kiabáltak a buszsofőrnek, hogy álljon meg, mert így elviszi a támadókat, de a sofőr elhajtott.
A megvert lány anyja a Facebookon keresett szemtanúkat. A Szegedma úgy tudja, a verekedés oka egy fiú volt, akibe az áldozat és az egyik elkövető is beleszeretett.
A lap kérdésére a rendőrség megerősítette, hogy súlyos testi sértés miatt eljárás indult két fiatalkorúval szemben, az iskola egyik vezetője azt állította, hogy nem tud az ügyről, a Dél-alföldi Közlekedési Központ pedig nem válaszolt a lapnak.
Alig két hete hasonló támadás történt a csongrádi városban, arról az elkövető ismerősei még felvételt is készítettek.
(Szegedma)