„Meg is nyugtat, vagy éppen felébreszt, jól kezdődik vele a nap” – így jógáznak Indiában és Magyarországon
A szerző 10 éve jógázik a jóga őshazájában, mesterfokozatot is szerzett jógatudományból Indiában. Szeretettel Delhiből sorozatunk írása.
Szili Katalin a Magyar Időkben állt ki a békemenet mellett.
A Magyar Idők szerint még mindig baloldali Szili Katalin, a volt házelnök és MSZP-alelnök – jelenleg miniszterelnöki megbízott – kiállását ugyanis úgy értelmezi, baloldalról is támogatják a békemenetet. Legalábbis Morvai Krisztina megszólalásával állították párba.
Szili Katalin a lapnak azt mondta, "a felvonulás igényt fejez ki arra, hogy Európa őrizze meg történelmi gyökereit, és álljon ellen a globalizációs törekvéseknek." Szili szerint "a békemenet egyben arra is lehetőséget nyújt, hogy felhívja a figyelmet korunk egyik legnagyobb kihívására, a migrációs válságra".
Morvai Krisztina korábban azon aggódott, ha leváltják a kormányt, a nemzeti érzelműek négy évig nem vonulhatnak majd az utcára.
A szerző 10 éve jógázik a jóga őshazájában, mesterfokozatot is szerzett jógatudományból Indiában. Szeretettel Delhiből sorozatunk írása.
A Tisza szigetek korábbi koordinátora, Farkas Dezső az elnöke az Irány a Jövő Pártnak.
Az USA közéletének legnagyobb sztorija végzetes is lehet az amerikai elnök számára.
Egyre inkább úgy érződik, hogy a magyar kormánypárt nem csak az online világban kerül vesztes helyzetbe.
Hiába nőttek a fizetések, visszafogott a vásárlási kedv.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.