Váratlanul felmentették Hódmezővásárhely főjegyzőjét

Korsós Ágnes címzetes főjegyzőt meglepte, hogy kirúgta őt Márki-Zay Péter polgármester.

  • MTI
Váratlanul felmentették Hódmezővásárhely főjegyzőjét

Hódmezővásárhely új polgármestere, Márki-Zay-Péter korábban együttműködést ajánlott Korsós Ágnes címzetes főjegyzőnek, amellyel a város érdekében élni is kívánt. A politikus szerdán azonban váratlanul mégis felmentette főjegyzői feladatai alól – erről maga az érintett, Korsós Ágnes számolt be. A kirúgott főjegyző közölte, 41 évnyi közszolgálati pályája végén, betegszabadsága alatt kézbesítették felmentését, amelyet tudomásul vett.

Korsós Ágnes 1991-től volt a Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal irodavezető-helyettese, később irodavezetője majd jegyzője, 2010-től pedig címzetes főjegyzőként látta el munkáját. 2013-ban a magyar közigazgatásban végzett több évtizedes szakmai és közösségi munkájának elismeréséül, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje állami kitüntetést kapta meg.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.