szerző:
hvg.hu

Az ingatlanhoz tartozó korábbi hirdetés szerint a Rózsadomb szélén, harapni valóan tiszta levegőben található luxusvilla olyan érzetet kelt, mintha valahol Svájcban vagy a francia Alpok egyik kis falujában lenne az ember. A II. kerületi, háromszintes házba Matolcsy és családja vette be magát a 24.hu információi szerint.

Matolcsy György fiának cége megvette, Matolcsy György unokatestvérének bankja meghitelezte, Matolcsy György pedig használja a 430 millióért hirdetett II. kerületi luxusrezidenciát – írta a lap.

A 24.hu úgy tudja, egy háromszintes, nagyjából 500 négyzetméteres ingatlanról van szó, amelyhez 100 négyzetméteres garázs és 1300 négyzetméteres telek is tartozik. A ház öt hatalmas szobával rendelkezik, korábban pedig úgy is hirdették, hogy „a szülői lakosztály nagyobb, mint más család egész lakása”.

A luxusingatlant a Magyar Stratégiai Zrt. vásárolta meg tavaly nyáron, szeptember közepén pedig ide tette át székhelyét is. A lap szerint a cég egyszemélyes tulajdonosa és vezérigazgatója Matolcsy Ádám, Matolcsy György egyik fia.

A 24.hu úgy tudja, az adásvételhez hitelt kellett felvenni, ezt a tulajdoni lap tanúsága szerint Matolcsy György unokatestvérének, Szemerey Tamásnak az érdekeltsége, az NHB Növekedési Hitel Bank nyújtotta. Ennek a jelzálogjoga van bejegyezve 280 millió forint értékben.

A lap információi szerint a luxusházat Matolcsy György és felesége, Matolcsy Zita is használja. Ezt onnan tudják, hogy a házhoz még március 5-én érkezett egy sötétített üvegű kisbusz, amelyet másnap már az MNB főbejárata előtt látott a lap forrása, és nem más, mint Matolcsy György pattant ki belőle. Ugyanez az autó korábban szintén az MNB főbejárata előtti, felső vezetőknek fenntartott parkolóhelyen állt meg.

A jegybank a lap kérdésére elismerte, hogy „a PDB-501 rendszámú Mercedes kisbusz a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában áll”, de megjegyezték: nincs Matolcsy György kizárólagos használatában.

A lap forrása azt is látta, ahogy március 7-én a Páfránykert utcai ház kapuján kilépett Matolcsy György, laza, otthoni öltözetben, és elbúcsúzott fiától, Matolcsy Ádámtól, aki egy másik, rá várakozó kisbuszba szállt be. Amint a kisbusz elhajtott, a lap munkatársai látták, hogy a nyitott beállóban ott áll az a kocsi, amelyet Matolcsy Zita használt hétfőn – írták a cikkben.

A portál ezután az MNB-nél érdeklődött, hogy Matolcsy György használja-e a fia cégének tulajdonában álló ingatlant. A jegybank válasza úgy szólt: „az MNB elnökének ingatlanhasználatával és a lakhatásával kapcsolatos információk nem minősülnek közérdekű adatnak”. Annyit azért hozzátettek, hogy „a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Stratégiai Zrt. között semmilyen szerződéses kapcsolat nem áll fenn.”

Matolcsy Ádám ugyanakkor a lap kérdésére elismerte, hogy a szóban forgó ingatlan egy részét bérleti szerződés alapján az édesapja használja, amiért bérleti díjat fizet a cégének. Hogy mennyit, azt Matolcsy Ádám nem árulta el.

A lap hozzáteszi, hogy ugyan semmi nem tiltja, hogy akár egy állami vezető is a rokona tulajdonában álló cég ingatlanában lakjon, csakhogy a fentebb említettek és így az MNB-elnök vagyonnyilatkozata ellenmondásban vannak egymással. Mint megírtuk, Matolcsy csak egy 150 négyzetméteres balatonakarattyai ház tulajdonosa, más ingatlana nincs. Nyilatkozatában az is szerepel, hogy vele közös háztartásban csak a felesége, Matolcsy Zita él, gyerekei nem.

A 24.hu szerint mindebből az következik, hogy mivel nem él ott az a személy – Matolcsy Ádám –, akinek a tulajdonában álló cég nevén van a villa, így a jegybankelnök el tudta palástolni azt, hogy részben az ő lakáscélját is szolgálta a bő 400 millió forintért hirdetett ingatlan megvétele.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
hvg.hu Gazdaság

Matolcsytól is elvenne pénzt az Európai Bizottság

Indul a harc az új hétéves költségvetésről. Brüsszel azt várja a tagállamoktól, hogy ezúttal gyorsan jussanak megállapodásra, Günther Oettinger felelős biztos pedig elmondta, szerinte mi kell ahhoz, hogy ne csökkenjenek a támogatások.

Ez lesz a magyar pingpong vb logója

Ez lesz a magyar pingpong vb logója

A pesti optikusdinasztia tagjai már messziről felismerik a szemüveggyilkosokat

A pesti optikusdinasztia tagjai már messziről felismerik a szemüveggyilkosokat

Kövér László: A kultúrharcnak a Fidesz húsz éven át elszenvedője és nem alakítója volt

Kövér László: A kultúrharcnak a Fidesz húsz éven át elszenvedője és nem alakítója volt

Feszítővágóval szabadítottak ki egy sofőrt a tűzoltók

Feszítővágóval szabadítottak ki egy sofőrt a tűzoltók

Itthon még nem láthattuk ezeket – világsztárok képeivel kényeztet a Nemzeti Galéria

Itthon még nem láthattuk ezeket – világsztárok képeivel kényeztet a Nemzeti Galéria

Manfred Weber: A Néppártnak vannak alapelvei, ezért fogadta el a többség a Sargentini-jelentést

Manfred Weber: A Néppártnak vannak alapelvei, ezért fogadta el a többség a Sargentini-jelentést