Videó: Mintha az Északi-sarkon lennénk – ilyen volt most Magyarország
Több mint háromszáz helyszínre riasztották a katasztrófavédelmet az elmúlt órákban. Cikkünk az információknak megfelelően folyamatosan frissül.
MTI
Az északkeleti országrészben, főleg Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyében jelenleg is változó intenzitással havazik és több térségben, illetve az M3-as autópálya egyes szakaszain is hófúvások nehezítik a közlekedést, ezért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. továbbra is arra kéri az autósokat, hogy ezeken a területeken ne induljanak útnak.
Országszerte alakultak ki magas hótorlaszok, csúszós útszakaszok, többfelé vezetékszakadásokat okozott az intenzív havazás, hófúvás, illetve az ónos eső - derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap reggeli összesítéséből.
Hajdu Márton, az OKF szóvivője az MTI-nek azt mondta: az ország hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóegységeit néhány óra leforgása alatt több mint háromszáz helyszínre riasztották.
Szombaton intenzív havazással járó csapadékhullám érkezett Magyarország északkeleti térsége fölé, amely Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye útjain hótorlaszokat és hóakadályokat emelt, az ónos eső pedig több helyen csúszós útszakaszokat okozott.
A nagy szél az öt érintett megye számos útján több tíz centiméter magas hótorlaszokat emelt. Az ónos esőzés következtében csúszóssá vált utakon autóbuszok, hókotrók, kamionok, autószállító trélerek és személyautók hajtottak le az úttestről, kidőlt fák vezetékeket szakítottak le és utakat zártak el.
idokep
A hófúvás miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapra is harmadfokú figyelmeztetést adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére. Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében másod-, Budapesten és Pest, Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
A további havazás miatt Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetés.
Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az ónos eső miatt van kiadva elsőfokú figyelmeztetés. Borsodban, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében viharos szélre is figyelmeztetnek.
Nincs áram
Összesen négyezer-hétszáznegyven fogyasztási helyen szünetel az áramszolgáltatás vasárnap reggel a Békés megyei Ecsegfalva, Bucsa, Kertészsziget, Gyomaendrőd és Nagylapos településeken - közölte a katasztrófavédelem. A szakemberek már dolgoznak a szolgáltatás helyreállításán.
Debrecen egyik forgalmas kereszteződése vasárnap reggel.
hvg/olvasói fotó
Járhatalan utak Borsod-megyében
A rendkívüli időjárás miatt kialakult útviszonyok következtében Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több útszakasz is járhatatlanná vált - közölte Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel vasárnap reggel.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 7 óra 30 perces adatok szerint a havazás és hóátfúvások miatt Gesztely és Újharangod, Tiszalúc és Gesztely, Köröm és Tiszalúc, Gelej és Mezőnagymihály, Taktaharkány és Újharangod közötti útszakaszok járhatatlanok.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.