Tíz évet is kaphat a menekülés közben elütött bankrabló

Fegyveres bankrablás miatt emelt vádat vele szemben az ügyészség, 10 évet is kaphat.

  • hvg.hu hvg.hu
Tíz évet is kaphat a menekülés közben elütött bankrabló

A vádirat szerint a vádlott 2017. november 23-án úgy döntött, hogy aznap kirabol egy lakóhelyéhez közeli bankfiókot. Elhatározásának megfelelően a délelőtti órákban magához vett egy forgótáras, gumilövedék kilövésére alkalmas, azonban kinézetre valódinak látszó fegyvert, a fejét és arcát kapucnis pulóverrel, baseballsapkával és napszemüveggel takarta el, majd bement az általa kiszemelt X. kerületi bankfiókba.

A vádlott a bankban elővette a nála lévő fegyvert, és azt lassan, egyesével, fejmagasságban ráfogta a vele egy helyiségben lévő két alkalmazottra és öt ügyfélre. Ezután az egyik alkalmazottat arra kényszerítette, hogy vezesse őt a pénztárhoz, majd ott a fegyvert a pénztárosra is ráfogta, és a pénz átadására szólította fel, miközben figyelmeztette, hogy ne nyomja meg a pánikgombot.

A pénztáros a fenyegetés hatására kinyitotta a készpénzt tartalmazó biztonsági fiókot, amiből a vádlott kivette a pénz nagy részét, mintegy két és fél millió forintot, majd azzal távozott a bankból.

Időközben az alkalmazottak jelzésére a fiókvezető működésbe hozta a pánikgombot, és a rendőrök rövid időn belül a helyszínre értek. A bankfiókot éppen elhagyó vádlott a rendőröket észlelve futásnak eredt, miközben egy zebránál az úttestre lépve elsodorta őt egy szabályosan közlekedő gépkocsi.

A rendőrök a férfit elfogták, a rabolt pénzt pedig lefoglalták.

A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő férfit fegyveresen elkövetett rablás bűntettével vádolja, amely bűncselekmény büntetési tétele öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.