Szerdán megalakítja frakcióját az MSZP

Küldtek meghívót a közös listán bejutott párbeszédes és liberális képviselőknek is.

  • MTI MTI
Szerdán megalakítja frakcióját az MSZP

Alakuló ülést tartanak és frakcióvezetőt választanak az MSZP parlamenti képviselői szerdán Budapesten – közölte Tóth Bertalan frakcióvezető hétfőn az MTI-vel. Elmondta, a képviselőcsoport új vezetőjét a leköszönt elnökség javaslatára választják meg.

Tóth Bertalan kérdésre közölte, az elnökség őt javasolja a képviselőcsoport vezetőjének. Megjegyezte, a frakció többi vezetőjét, illetve a parlamenti tisztségviselőket majd csak az Országgyűlés megalakulása után választják meg. Beszámolt arról is, a frakcióülésen elbúcsúznak azoktól a képviselőktől, akik nem szereztek mandátumot.

Hozzátette: áttekintik a választás eredményét, a parlamenti erőviszonyokat, és meghatározzák a további teendőket.

Arra a kérdésre, hogy a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt képviselői ott lesznek-e a frakcióban, Tóth Bertalan közölte, küldött meghívót nekik, és reméli, ott lesznek.

Az MSZP–Párbeszéd húsz mandátumot szerzett az április 8-i országgyűlési választáson. A húsz politikusból 16 szocialista, három a Párbeszéd tagja, egy pedig a Magyar Liberális Párté.

Az állami alkalmazottakon spórol a kormány, nehogy mások érezzék a megszorítást

Az állami alkalmazottakon spórol a kormány, nehogy mások érezzék a megszorítást

Muszáj költségvetési szigort felmutatnia a kormánynak, de ennyi idővel a választás előtt ezt úgy kell megcsinálnia, hogy ne az átlagember szenvedje meg igazán. Az eredmény: az állami cégeknek kell spórolniuk a dolgozóikon. Az állam nem omlik össze, a költségvetés viszont bajban van, úgy is, hogy már a sokadik hasonló lépést tették meg.