Ellenzékváltást hirdetett meg sok tízezer ember előtt Márki-Zay Péter
Utolsó frissítés:
Noha sokan azt jósolták, az egy héttel ezelőtti, Kossuth téri tüntetésre összegyűlteknek csak töredéke megy el a most szombati folytatásra, végül mégis sok tízezer ember vonult a Parlament elől a Szabad sajtó útjára. Ott Márki-Zay Péter programbeszéddel felérő felszólalásában a Fidesz által üldözöttek melletti kiállásra hívta fel a tömeget, majd meghirdette a harcot az új ellenzékért. Május 8-ra hívták össze az újabb tüntetést.
Most érkezett
Itt lehet poénkodni Sorossal
Majd jön a Wellhello, amelyet letiltottak a királyi médiából, amiért egy adásban Soros nevével poénkodott. A tüntetés szerezői ezt visszautasítva játszák le egyik számát. Lehet, hogy ez sodróbb hangulatú, mint az eddigi beszédek. A szám közepén Gulyás és Gyetvai a színpadra siet, hogy a tömeget mobilfényekkel való hullámzásra kérjék.
- A szervezők ismét vonulásos tüntetést szerveztek, ezúttal azonban a Kossuth térről indulak, onnan vonultak a Belvároson át a Szabad sajtó útjára.
- Szegeden már pénteken "bemelegítettek" a szombati fővárosi akcióra.
- A demonstráción felszólalt Móra Veronika, Márki-Zay Péter, a szervezők közül Homonnay Gergely, Gyetvai Viktor és Gulyás Balázs, de beszédet mondott Unyatyinszky György újságíró is, akit a Békemeneten bántalmaztak.
- A következő demonstrációt az új parlament megalakulásának napjára, május 8-ra hirdették meg.
Percről percre
Hátul nem hallják
A tömeg végén levők már csak foszlányokat hallanak a beszédekből, azért ott is tapsolnak.
Unyatyinszki György beszéde után kiáltást kértek, azt is megkapták hátulról.
Igaz, közben magukat is szórakoztatják: egy férfi azt kiabálja, hagyjátok a nőket, szülni mennek.
Szentesi Éva és Khalid Artúr a gyűlölet ellen
Szentesi Éva és Khalid Artúr videóüzenete következik. Szentesi Éva rákellenes aktivista felvételről azt mondja, azért nincs jelen, mert a kormány szerint takarítania kell otthon. Azt kéri videóról, hogy ne gyűlöljön senki. Khalid azt meséli, hogy április 8-a őt megfektette, nem akarta elhinni az eredményt, befele akart fordulni. De rájött, hogy erre képtelen. Khalid dúdolással próbál ezt követően lelket önteni mindenkibe.
Ölelésben a jövő
Az újságíró szerint csak úgy lehet változást elérni, ha a kormánynak kiszolgáltatott embereket türelemmel meghallgatják. „Ne gőggel vagy sajnálattal tegyétek ezt, hanem jobbító szándékkal, barátsággal”. A jelszó ezért inkább az: „Ölelj meg egy magyart!”
Öleljetek meg egy fideszest!
Az újságíró ezek után egy új elemet hoz be a beszédbe. Mivel szerinte a kormány annak köszönheti létezését, hogy minden lehetséges módon megosztotta a magyarokat, küzdeni kell a fanatizmus ellen, de más eszközökkel. „Azt kérem tőletek: öleljetek meg egy fideszest!” – mondja. Az ötlet nagy nevetést vált ki.
Néhány szó a félelemről
Unyatyinszky a tüntetéstől távolmaradókhoz szól: „Higgyétek el, hogy nem lehet az állampolgárok kétharmadát kirúgni a munkahelyéről, nem lehet az emberek kétharmadát elüldözni az országból, csak mert nem egyezik a véleménye a kormányéval. Nem kell félnetek, keressétek egymást!” Szerinte nem a pártokra kell várni, a szakszervezetekkel és a civil szervezetekkel meglehet keseríteni a „kamukétharmadnak” a következő éveit.
A Magyar Nemzetből már nem tudjuk meg, ki lopott
Unyatyinszky György újságíró jön, akit a Békemeneten bántalmaztak, és aki megszűnéséig a Magyar Nemzet újságírója volt. Azért beszél, mert írni már nem tudna. Azt mondja, a kormány által teremtett sajtóviszonyokban a hirdetők és olvasók megfélemlítése sikeres volt, a lap közel 180 munkatársa nem tudja elmondani, hogy ki lopott, ki vásárolt szavazatokat, ki akar megfélemlíteni. „Évente fejenként 16 ezer forint adótokat költi a kormány propagandára. Fontoljátok meg, hogy mennyit tudnátok fordítani a tisztességes médiára” – mondja.
Mindenki megtalálhatja a feladatát
„A türelem, a cél és az okos taktika minden civil kezdeményezés kulcsa. Kitartónak kell lenni akkor is, amikor épp nehezebb” – mondja Móra. Szerinte mindenki megtalálhatja ebben a saját feladatát, már hétfőn mindenki csatlakozhat ahhoz a közösséghez, amellyel segíteni tud. „A demokráciát a hétköznapokban tudjuk felépíteni, kezdjük el megcsinálni” – zárja Móra.
Sok ember, sok eszköz a tiltakozásra
„A civilek elleni támadás célja a beleszólás, a vélemény eltiprása. De civilek nélkül nem kapnak segítséget az elesettek” – mondja Móra. „Ez rajtunk is áll, mert a civil társadalom belőlünk, állampolgárokból áll. Sokan vagyunk, sok eszközünk van tiltakozni, ki is fogjuk használni.”
Itt nézheti előben a tüntetés első szónokait
Gulyás Balázs szervező, és Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány vezetője lép először a mikrofonhoz, majd Unyatyinszki György, a Magyar Nemzet újságírója beszél.