Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Balog Zoltán szerint egy mélyen hívő zsidó közelebb van egy mélyen hívő keresztényhez, mint két olyan ember, akiknek nem fontos a hitük.
Saját értékeink megtartása és megismerése egyben közeledési lehetőség is a másikhoz – ezt mondta az MTI szerint az emberi erőforrások minisztere, aki az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbijával beszélgetett a vallási toleranciáról kedd este Budapesten, a Hold utcai református templomban.
Balog Zoltán szerint egy mélyen hívő zsidó közelebb van egy mélyen hívő keresztényhez, mint két olyan ember, akiknek nem fontos a hitük.
Köves Slomó kiemelte, hogy az egyedül az értéksemlegességet elfogadó világ kezd meginogni, és ezzel a felfogással szemben a zsidóság és a kereszténység egyaránt vallja az abszolút értékek létezését.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.