szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A két férfi tavaly nyáron dolgozni ment Csehországba, de végül úgy döntöttek, hogy visszajönnek Magyarországra. Hazafelé leszállították őket a vonatról, az állomáson szemelték ki áldozatukat, akivel egy elhagyatott helyre vitették magukat, és ott megtámadták.

A Fővárosi Főügyészség nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a két magyar férfi ellen, akik tavaly nyár végén megtámadtak egy taxist Csehországban – közölték szerdán.

2017 augusztusában dolgozni ment Csehországba a két férfi, de valami nem tetszett nekik, ezért már pár nappal később úgy döntöttek, hogy hazautaznak. Vonatra ültek, de a kalauz őket még Csehország területén, az egyik állomáson leszállította őket, mert nem volt jegyük.

Az állomáson szemeltek ki egy ott várakozó taxit, kitalálták, hogy pénzt szereznek a sofőrtől. Azt nem közölte az ügyészség, melyik városban történt mindez. A pályaudvar közelében lévő kerékpártárolóban hagyott bicikliről leszedték az acél fékhuzalt, hogy azzal fojtják majd meg a kiszemelt áldozatukat.

Tavaly augusztus 27-én hajnalban a két férfi beült egy az állomás előtt várakozó taxiba úgy, hogy egyikük a sofőr mögé, míg társa mellé ült. Ezután megmutatták a telefonjukon a pár kilométerre lévő elhagyatott helyet, ahova a fuvart kérték. Egy kiserdő melletti földútról volt szó, amit előre kiszemeltek már.

Amikor odaértek, a hátul ülő férfi a huzalt a sofőr nyakára tette és fojtogatni kezdte. Eközben a mellett ülő társa arcon vágta a taxist, akinek időben sikerült ráfognia a huzalra, így végül le tudta feszíteni a nyakáról, és ki tudott szabadulni. Ekkor a két férfi kirángatta az autóból, és mindketten ütni kezdték.

A férfi a földre került, a két támadó megpróbálta az autót elvinni, de nem tudták elindítani. A sofőrnek sikerült elfutnia és értesítenie a rendőrséget.

A két támadó a kocsiból végül csak 3 doboz cigarettát vitt el, majd elrejtőztek a közeli erdőben.

Később visszamentek az állomásra, ahonnan Magyarországra vonatoztak. A nyomozók egy hónappal később itthon fogták el őket, már előzetes letartóztatásban vannak. A főügyészségi indítvány alapján tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik őket, ha kimondják bűnösségüket.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!