szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Kúria eddig négy helyen rendelt el újraszámlálást, de több beadványról még nem döntöttek.

Ahogy korábban megírtuk, a Kúria több szavazókörben is elrendelte az urnák felnyitását, és a listás szavazólapok újraszámlálását. Ennek nyomán kiderült, hogy valóban hibáztak a szavazatszámlálók: a zalai 1. választókerület 001-es szavazókörében 14, a borsodi 5. választókerület 007-es szavazókörében pedig 144, a Jobbikra leadott voksot könyveltek el a NET Pártnak.

Erről is kérdezték a Nemzeti Választási Bizottság elnökét az InfoRádió Aréna című műsorában, aki kijelentette: egyetlen parlamenti mandátum sorsát sem döntik el azok a szavazókörök, ahol újraszámolást kértek.

Patyi András elmondta: eddig négy olyan szavazókörről tudnak, ahol a Kúria kérte a listás szavazatok ellenőrzését. Ennek eredményről értesítik majd a Kúriát, amely ez alapján tudja meghozni döntését. A bírák majd mérlegelik, hogy amit a szavazókörben tapasztalhattak vagy az urnák újraellenőrzésekor láttak, alkalmas-e a választási végeredmény megváltozatására, vagy befolyásolja-e azt, hogy listákról kik kapnak mandátumokat.

Az NVB-elnök szerint ahhoz, hogy a mandátumok kiosztása változzon, "nagyságrendileg több szavazókörben kellene más eredménynek kijönnie, mint ami a jegyzőkönyvekben rögzítve van". Emlékei szerint ehhez több ezer szavazatnak kellene máshova kerülnie.

"Az eddig ismert kúriai végzések alapján olyan nagy számú szavazókörben nem kérték az újraellenőrzést, hogy ez a bejutási küszöböt érintené. Több mint 10.200 szavazókör van, ebből 4-ről tudjuk, hogy felbontják az urnát. Ezek nem tartalmaznak annyi szavazólapot, hogy ha minden szavazatot rossz helyre könyveltek is volna, mandátumváltozás legyen" – magyarázta.

A többi beadvány kapcsán a Kúria döntéseit még nem ismerik – fűzte hozzá Patyi.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Tóth Richárd Itthon

Kamupártok műhelytitkai: óránként 7000 forintért dolgozhattak a hajléktalanok

Az állam adott bő 200 millió forintot az MCP kampányára, és a párt begyűjtött négyezer szavazatot, vagyis 50 ezer forint jutott minden egyes voksra. Ami józan ésszel is gyanúsan hangzik, az a rendőrök érdeklődését is felkelthette. A hvg.hu által megismert nyomozási adatok szerint több párt szakmányban másolta a kampány kezdetén az induláshoz szükséges aláírásokat. Zömükben hajléktalanok hamisították az íveket azon a helyszínen, ahol még márciusban tartott razziát a rendőrség.