Unicummal indult, veszekedéssel ért véget a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.
A lap olyan tervekhez jutott hozzá, amelyek megerősítik, hogy sportkomplexumot alakítanak ki a területen.
Az összesen 9200 négyzetméteren a Népszava birtokába került dokumentumok szerint
Már kiválasztották azt a fafajtát is, amelyből fasort alakítanak ki, illetve kijelölték a parkolók helyét.
A sportlétesítményt a lap szerint elsősorban a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség dolgozói használják majd.
A Hős utcában lakók továbbra sem tudják biztosan, mi lesz a sorsuk, pedig a tervek szerint a két, lebontás előtt álló házat 2019-ig ürítenék ki.
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.