Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Július 1-i hatállyal lemond és távozik a Magyar Telekomtól Christopher Mattheisen, aki ebből az alkalomból adott interjút a Forbesnak. A nyomtatásban megjelenő interjú egyes részeit szerdán közzétették, így azt a részt is, amit a mára lakájmédiává silányított Origo eladásáról mondott a távozó vezérigazgató.
Ahogy már többször kommunikálták, ezúttal is megismételte, hogy a legnagyobb eléréssel bíró portál értékesítése „100 százalékban üzleti kérdés volt”, a rá fordított figyelmet „inkább az alaptevékenységükre” szerették volna fordítani. Állította azt is, hogy „politikai nyomás nem volt a cégcsoporton, hogy szabaduljon meg az Origótól”. Ahogy szerinte előtte sem volt politikai nyomás – ennél a pontnál érdemes felidézni, hogyan távozott a főszerkesztő Sáling Gergő, majd a szerkesztőség nagy része a Lázár János utazásait megörökítő cikkek után 2014 nyarán.
Az interjúban arra is rákérdeztek, Mattheisennek milyen érzés olvasnia a jelenlegi Origót, ami azóta a Vs.hu-s Száraz István közbeiktatásával Matolcsy Ádámnál landolt, és egy kötelékben repül a migránsozó-sorosozó-brüsszelező többi zsebmédiával. Mire a távozó vezérigazgató azt válaszolta, hogy egyáltalán "nincsenek érzései”. Hiszen tőzsdei cégként az a legfontosabb, hogy a legjobb árat kapják, amikor értékesítik egy-egy cégüket.
Beszélt még a Forbesnak az őket is sújtó szektorális különadókról, de arról is, mikor beszélt Orbán Viktorral és Angela Merkellel utoljára.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.